Tatabányán bővít a Bridgestone

Közel százmilliárd forintos gumabroncsgyártás-bővítési beruházást jelentett be Tatabányán a japán Bridgestone.

A japán Bridgestone 267 millió eurós - mintegy 75 milliárd forintos - beruházással a jelenlegi háromszorosára, napi 18 ezer gumiabroncsra emeli tatabányai gyárának kapacitását - közölte a vállalat szerdán.

A társaság közlése szerint a fejlesztés 2017 első felében zárul le.

A Bridgestone tatabányai üzemét 2008-ban adták át. Idén júniusban mintegy 350 embert foglalkoztatott a napi 6 ezer személygépjármű-abroncsot gyártó telep.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint a kormány üdvözli a projekt megvalósítását, mivel magas technológiai szintet képviselő, környezetbarát termelést valósít meg több mint 500 közvetlen munkahely létrehozásával, nem számítva a beszállítóknál létrejövő közvetett foglalkoztatási hatást.

Az NGM szerint Magyarország a Közép-Kelet-Európa autóipari központjává vált. Ezt erősíti az újonnan bejelentett beruházás is, amely hozzájárul az ország exportjának bővüléséhez. A külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő. Ezt egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma, másrészt a már bejelentett fejlesztések, átadott beruházások mutatják. A közelmúltban megkezdett autóipari beruházások teljes termelése nagyságrendileg 2 százalékban járul majd hozzá a magyarországi GDP-hez - tájékoztatott az NGM.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.