Tartósan gyenge forinttal számol a Quaestor

Jövő év második felében már a 315 forintos euró lesz az a szint, amit jelenleg a háromszázas képvisel. Magyarán az alá már legfeljebb szökőévenként nézhet be az euró – derül ki a Quaestor lefrissebb elemzéséből.

Háda Bálint vezető elemző prognózisuk pénteki ismertetésén úgy vélte, a 2008 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal de ütemesen gyengülő forintárfolyam trendjében már nem várható törés, a 2015 őszén elindul a forint oda, ahonnan már nincs visszatérés. Sőt, ha a nemzetközi válsághelyzetek - ott is elsősorban az ukrán-orosz krízis és az iszlám állam térnyerése okozta konfliktusok - súlyosbodnak, akkor előbb is elpattanhat a húr és a 330-340-es felső tartományban is megfordulhat a forint.

Jelenleg azonban elsősorban hangulati elemek határozzák meg az irányt, s a skót függetlenségi szavazás elbukása és az ukrán válság enyhülése gyengíti a forintra nehezedő nyomást, amit a devizahiteles problémakör megoldása körüli találgatások okoznak. A kurzus átmenetileg a 307-es szintre is lecsúszhat.

Háda Bálint szerint a devizahitelek forintosítása nem egyidőben történik majd meg, a jóllehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, Balog Ádám többször is jelezte, hogy az ehhez szükséges források a devizatartalék terhére rendelkezésre állnak. Az egyszeri forintosítás extrém magas szintre repítené a forintárfolyamot, miközben az MNB az alapkamat 2,10 százalékra történt lefaragásával elveszítette monetáris eszköztárának egyik legfontosabb fegyverét.

A legjobb az egy lépésben történő átváltás lenne, mert ezzel radikálisan csökkenne az ország függősége a devizaárfolyamok változásától, ám a megfontoltság mégis célravezetőbb lenne – vélte a vezető elemző, aki úgy látja, hogy az MNB nem tudja megtartani a 2015 végéig tett kamatbefagyasztásos ígéretét.

Ha nem akarja az extrém gyenge szintre menjen a forint, akkor 2015 vége előtt hozzá kell nyúlni a kamathoz, ami a december végére akár négy százalékra is emelkedhet.Az amerikai kamatelemés is előbbre kerülhet, már májusban léphet a Fed, s ezzel a magyar jegybankot is lépésre kényszerítheti .

A Quaestornál sem látnak esélyt arra, hogy a GDP-arányos államadósság ilyen forintárfolyam mellett az idén 80 százalék alá süllyedjen. A tavalyi 79,4 százalék alá legföljebb 2015 végén kerülhetünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.