Tarsoly cáfol

A Quaestor Csoport fő tulajdonosa hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben sem a cégtől, sem az országból nem távozott, és ez nem is áll szándékában, valamint továbbra is személyesen vesz részt a reorganizációs munkában a cég székhelyén.
Tarsoly Csaba közleménye szerint az ügyfelek és a cégcsoport vagyonának megóvása érdekében reorganizációs tanácsadót vontak be, aki a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. csődeljárás indításáról szóló döntést követően a folyamatokat koordinálja.

A Quaestor Financial Hrurira Kft. csődkérelmét első fokon egy formai hiba miatt a bíróság elutasította, a döntés azonban nem jogerős. A csődeljárási folyamattól függetlenül a Magyar Nemzeti Bank március 10-én felügyeleti biztost rendelt ki. Ez idő alatt a Quaestor Értékpapír Zrt. új ügyfélmegbízásokat nem fogadhat el - tudatta Tarsoly. Hozzátette, hogy az intézkedések hatálya alatt az ügyfelek értékpapírjai és pénzeszközei feletti rendelkezési jogosultság szünetel, azaz sem készpénzkifizetés, sem kiutalás, sem értékpapír transzferálás nem lehetséges. Hangsúlyozta, hogy a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-ből és a cégcsoport egyetlen cégéből sem történt vagyonkimentés, valamint a reorganizációs tanácsadó bevonásával folyamatban van egy terv kidolgozása, amelynek célja, hogy a Quaestor Csoport vagyonának értékét az ügyfelek érdekében meg tudják óvni.

„Ezzel párhuzamosan mindent megteszünk olyan befektetők bevonására, akik további segítséget jelenthetnek" - írta a tulajdonos. Közölte, hogy a múltbeli és jelenlegi vezető tisztségviselői pozíciójára tekintettel a lemondásától függetlenül mind személyesen, mind az érintett vállalatokon keresztül maximálisan együttműködik minden érintett hatósággal.

A Quaestor Financial Hrurira Kft. március 9-én öncsődöt jelentett. „A Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit" - indokolt a cég.

Március 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét. Akkori közleményükben azt írták: az MNB a cégnél indított célvizsgálata során a társaságnál szabálytalanságokat észlelt, ezért függesztette fel részlegesen a Quaestor tevékenységi engedélyét.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője március 12-én azt mondta: a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél, az értékpapír-kereskedő cégnél szabálytalanságokat talált az MNB, ezért rendelt ki oda felügyeleti biztost, ugyanakkor a kötvénykibocsátás területén is szabálytalanságokra derült fény.

A Quaestor Financial Hrurira Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárd fiktív kötvénykibocsátásról lehet szó - jegyezte meg. Binder István azt mondta: eddig csak a Buda-Cash esetében kezdeményezett felszámolást az MNB, a másik két érintettnél, a Hungária Értékpapír Zrt.-nél és a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél a felügyeleti biztos összegzi a helyzetet, meg kell állapítania a fedezethiány mértékét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.