Tárgyalások a reptérnek fizetendő összegről

A szaktárca tárgyalásokat folytat és ésszerű kompromisszumra törekszik a Malév becsődölése miatt fenyegető, a reptér tulajdonosával szembeni állami kötelezettséggel kapcsolatban, ami Budai Gyula szerint akár ezermilliárdra is rúghat.

Ésszerű kompromisszumra törekednek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai a vagyonkezelői szerződés ügyében – közölte a tárca kommunikációs főosztálya az MTI kérdésére.

"A szaktárca az állami mozgástér korábban lefolytatott vizsgálata nyomán egy ésszerű, vállalható kompromisszum kialakítására törekszik" – fogalmaznak az írásban adott válaszban.

Folyamatosak a tárgyalások a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelésére a minisztérium és a Budapest Airport Zrt., valamint annak tulajdonosai képviselőivel. A felek közös munkacsoport létrehozását tervezik.

A repülőtér tulajdonosi jogait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja. Ez a szervezet ellenőrzi a szerződéses vállalások betartását is. A vagyonkezelési jogokat az eredeti szerződésben 75 évre adták át. A másik, a privatizációs szerződést meghosszabbították 2011 végéről 2013 végéig, mert a repülőtéren a speciális fejlesztési kötelezettségeket át kellett ütemezni az utasforgalmi adatok alakulása miatt – olvasható az NFM válaszában.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy közel 1000 milliárd forint az az állami teher, amit a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés tartalmaz, ha a Malév felszámolásba kerül.

Az elszámoltatási kormánybiztos felolvasott a Budapest Airporttal kötött szerződésből, amely szerint "a felszámolási megszűnési összeg (...) megegyezik azzal, amely abban az esetben lenne fizetendő, ha a Kincstári Vagyoni Igazgatóság megszünteti a vagyonkezelői szerződést".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bemutatott szerződés arra az esetre szab terheket a magyar állam számára, ha a Malév felszámolása megkezdődik.

Tájékoztatása szerint a hitelezőnek elsőbbséget biztosító úgynevezett senior adósság 90, illetve a tőkejuttatás 97 százalékát kell megfizetni a Budapest Airport fő tulajdonosának, a német Hochtief cégnek a Malév felszámolása esetén.

Budai Gyula az MTI kérdésére közölte, hogy a vagyonkezelői szerződésben tételesen szerepel senior adósság címén 1,5 milliárd euró, további 60 milliárd forint a részvények ellenértékeként, 390 milliárd forint a 75 évre szóló vagyonkezelési jogért és 15 milliárd forint ingóságok ellenértékeként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.