Tandem a felzárkóztatásért

Júniusban ért véget az Ökumenikus Segélyszervezet ötszázmillió forintos hazai fejlesztési programja, amely 2012-ben indult Tandem elnevezéssel. A projekt keretében a segélyszervezet 72 hazai szervezet szociális programjait támogatta 250 millió forinttal, és ugyanekkora összeget fordított gyermekfejlesztésre és munkaerő-piaci reintegrációra.

A Velux alapítványoktól nyert forrásból, a DanChurchAid közreműködésével országszerte 49 helyszínen a szakemberek több mint ötezer hátrányos helyzetű felnőtt és csaknem tízezer gyermek felzárkózását igyekeztek elősegíteni, olyan személyekét, akiket az állami ellátórendszer nem vagy nem elég hatékonyan ér el. Az eredmények magukért beszélnek: a munkaerő-piaci fejlesztésben részt vevő felnőttek közel 45 százaléka elhelyezkedett, s a képzések és a személyes tanácsadás révén négyből háromnak jobbak lettek az esélyei az elhelyezkedésre, a gyerekek túlnyomó többségének pedig érzékelhetően javultak a képességei és az iskolai eredményei. A segélyszervezetnél azt remélik, hogy a hazai szociális szakma nyitott lesz a modellprogramok tapasztalataira, ezért ezeket felhasználva, szakmai kiadványt és digitális tudástárat hoztak létre.

– Új eszközök és módszerek kipróbálására nyílt lehetőség a hazai szociális munkában – foglalta össze a hároméves munka lényegét Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, és kiemelte: eljött az ideje annak, hogy e téren megváltozzon a gyakorlat és a szociális területhez kapcsolódó oktatás. Újfajta hozzáállásra és szaktudásra van szükség, és szorosabbra kell fűzni a szociális ellátórendszerek és a munkaerő-piaci szolgáltatások közötti kapcsolatokat is, mivel a szegénység elleni küzdelem leghatékonyabb eszköze minden téren a munka – hangsúlyozta.

Mint elmondta, a nemzetközi forrásból finanszírozott program jóvoltából kibővült a segélyszervezet intézményeiben folyó gyermekfejlesztő szolgáltatások és krízisintervenciós támogatások köre, és új megoldásokat találtak a munkaerő-piaci elhelyezkedés terén. Emellett jutott pénz a helyi civil és egyházi szervezetek olyan elképzeléseinek támogatására is, amelyekre máshonnan nem volt forrás.

BŐVEBBEN: segelyszervezet.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.