Támadnak az oroszok?

Katonai adatokra vadászó, a feltételezések szerint orosz kémprogramot ismert fel az egyik számítógépes vírusvédelemre szakosodott cég. A világhálón zajló támadás célpontja az Egyesült Államok lehet.

A német G Data szakértői egy feltehetően orosz eredetű, rendkívül fejlett vírust fedeztek fel, amelynek célja, hogy bizalmas adatokat lopjon az Egyesült Államok kormányzati szervezeteinek számítógépeiről. A támadást a hat évvel ezelőtti behatolás folytatásának tartják – akkor a Pentagonnak 14 hónapjába telt, mire megtisztította hálózatát.

Az eddigi egyik legnagyobb számítógépes támadásra az Egyesült Államok ellen 2008-ban derült fény. Az akció úgy indult, hogy valaki egy USB meghajtót „hagyott el” a Védelmi Minisztérium parkolójában. Az adathordozó az Agent.btz kártevőt tartalmazta, amely megfertőzte az Egyesült Államok katonai hálózatát, és képes volt a megtámadott gépeken hátsó ajtókat nyitni, majd azokon keresztül adatokat szivárogtatni.

A G Data szakértői most egy új, még fejlettebb vírust találtak, és azt állítják, hogy a kártevő az elmúlt három évben már aktívan működhetett. A kémprogram kódjában az Uroburos név szerepel, amely egy ókori görög szimbólumból ered, és egy saját farkába harapó sárkányt ábrázol. A név megjelenik a Resident Evil film- és videojáték-sorozatban, méghozzá egy olyan vírus neveként, amelynek segítségével a készítői a világ hatalmi egyensúlyát akarják megváltoztatni.

A vírusvédelmi cégnél jól megszervezett, a katonai hálózatok információinak megszerzésére irányuló támadást valószínűsítenek. Szerintük legalábbis a rendkívül összetett programkód, az orosz nyelv használata, valamint az a tény, hogy az Uroburos nem aktiválódik az olyan számítógépeken, amelyeken az Agent.btz még mindig megtalálható, egyaránt felkészült támadókra utal.

De árulkodó az is, a vírus képes arra, hogy adatokat szivárogtasson azokról a számítógépekről, amelyek nincsenek közvetlenül az internetre csatlakoztatva. Ennek érdekében saját kommunikációs csatornákat épít ki a hálózatokban, majd azokról a gépekről, amelyek nem rendelkeznek online kapcsolattal, olyanokra továbbítja az adatokat, amelyek csatlakoznak a világhálóra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.