Talpon marad a Ganz-Acél: futhatnak a pénzük után a tulajdonosok

Megmenekült a Ganz-Acél: a hitelezők egyezsége alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte a társaság felszámolási eljárásának lezárását. A jogerős döntéssel a zsebében a cég tovább működhet.

Lassan őrölnek a magyar bíróságok malmai: a Ganz Híd-, Daru és Acélszerkezetgyártó (Ganz-Acél) Zrt. március elején megegyezett hitelezőivel és papírforma szerint a megállapodásuk elleni fellebbezés határideje is lejárt az első negyedév végén. A Fővárosi Törvényszék mégis csak néhány napja adta ki a társaság életben maradását jelentő végzését. A 2009 novembere óta a felszámolás árnyékában vegetáló vállalat ezzel együtt "történelmet írt". A jogerős felszámolási határozatot legalábbis a térdre kényszerült komoly hazai cégek nem szokták túlélni.

A Ganz-Acél felszámolása mindenesetre lezárult. A társaság a Fővárosi Törvényszék jogerős határozata alapján tovább működhet. A magyarországi felszámolások történetében szokatlan döntést a hitelezők március 5-i egyezsége tette lehetővé: az összesen 1,8 milliárd forintot követelő korábbi beszállítók és alvállalkozók több mint kétharmada elfogadta a tulajdonosok ajánlatát.

Még akkor is, ha a tulajdonosok igazán sokat nem ígérhettek. A Ganz-Acél az egyezség alapján a korábbi követelések csak egy részét fizeti ki. A felszámoló listáján D-kategóriában nyilvántartott vállalkozások pénzük hatvan, a hátrébb sorolt F-kategóriásak húsz százalékát kaphatják meg.

De a megállapodásért a tulajdonosok is áldoztak. A Hídtechnika Kft. és Vegyépszer Hungária Zrt. a Ganz-Acél két legnagyobb hitelezője volt, pénzt azonban közvetlenül nem vehetnek ki cégükből. Összesen 1,2 milliárd forint követelésük helyett a Ganz Port, és a Ganz Szolg Kft. tulajdonrészeit, valamint külső követeléseket tarthattak meg.

Mindez rövid távon kevés haszonnal kecsegtet. Ha ugyanis a Ganz-Acél tulajdonosai "pénzt akarnak csinálni" a náluk hagyott külső követelésekből, nehéz harc elé néznek. A cégük által korábban német megrendelőknek kiszállított, máig kifizetett acél hídelemek ellenértékének megtérítéséért ugyanis Németországban, német bíróság előtt kell érvelniük.

Ha ügyesen pereskednek, komoly summához juthatnak. Összes követelésük legalábbis a hírek szerint elérheti a 800 millió forintot is. Más kérdés, hogy ebből mennyi idő alatt, mennyit sikerül kifizettetni?

Akárhogy is lesz, a Ganz-Acél elvben a németországi perektől függetlenül is megpróbálhat ismét megjelenni korábbi piacain. Ha dolgozni kezd, tevékenységét a Hídtechnika bérelt telephelyén folytathatja Csepelen. Szakembereivel acélszerkezeteket gyárthat, foglalkozhat korrózióvédelmi és szerelési munkákkal is. A bíróságnak is bemutatott reorganizációs terv szerint a társaság 2012-ben 2,4 millió, 2013-ban 55 millió forint nyereséggel számol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.