Takarékszövetkezetek: tanácsadó testület már van

Létrejött és megtartotta első ülését pénteken a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (ISZ) igazgatóságának elnöke mellett működő tanácsadó testület.

Az Integrációs Szervezet nevében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) sajtóosztálya pénteken közölte: az ISZ igazgatóságának elnöke azért hozta létre a tanácsadó testületet, hogy segítse az ISZ és az új integráció tevékenységével, szervezeti és működési modelljével kapcsolatos javaslatok megfogalmazását, a törvényben elhatározott változások megvalósítását a szövetkezeti hitelintézeti rendszerben felhalmozott tudás legjobb kihasználása és a hatékony integrációs rendszer részletfeladatainak kidolgozása érdekében.

A tanácsadó testületi munkában Lontai Dániel, az ISZ igazgatóságának elnöke felkérésére takarékszövetkezeti, hitelszövetkezeti és egyéb hitelintézeti ismeretekkel rendelkező szakemberek vesznek részt.

Az alakuló ülésen a testületbe bekerült Bodnár Ottó, az OTIVA ügyvezető igazgatója, Tóth László, a Zalavölgye Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója, Juhász Ferenc, a  Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Moczó István, a FONTANA Credit Takarékszövetkezet stratégiai ügyvezető igazgatója, Osztrogonácz Gábor, a Szigetvári Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Sebestyén István, a FÓKUSZ Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgató-helyettese, Vida József, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, valamint Vojnits Tamás, a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.