Tagfelvételi zárlat az Erste Nyugdíjpénztárnál

Tagfelvételi zárlatot rendelt el az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár mindkét ágánál a PSZÁF, mert szerinte a kassza a meglévő tagok követeléseit nem képes pontosan nyilvántartani, és a tagokkal való elszámolásokat sem tudja megfelelően lebonyolítani.

A pénzügyi felügyelet május 14. és június 24. között célvizsgálatot végzett a pénztár mindkét ágánál, ami 2007. január  1-jétől a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakra terjedt ki. A PSZÁF  honlapján hétfőn közzétett, július 16-ra datált határozat szerint a  vizsgálat még nem zárult le, a megállapítások egy részét azért  rögzítette - a szokásostól eltérően - közbenső jelentésben a  felügyelet, mert olyan súlyú és jellegű jogsértéseket tapasztalt,  amelyek a pénztár és a tagok érdekét súlyosan veszélyeztetik.

A pénztár 2009. január 1-jével új nyilvántartási rendszert  vezetett be, a felügyelet szerint azonban nem mérte fel jól az ennek  bevezetésével, illetve az elszámoló egységes rendszerre  áttéréssel  kapcsolatos feladatokat és kockázatokat.

A vizsgálat egyebek mellett megállapította: a pénztár az idén  még nem dolgozott fel és könyvelt le tagdíjbevallásokat és  befizetéseket egyéni számlára. A pénztár függőszámláján 2008.  december 31-én 1,569 milliárd forint volt. Mivel az APEH-tól  érkezett tagdíjátutalások jelenleg teljes egészében függő számlára  kerülnek, ezért június 17-én már a teljes függő állomány meghaladta  az 5 milliárd forintot, ami a felügyelet szerint súlyos pénztári  működési kockázat.

A tagi érdeksérelmet az jelenti, hogy az egyéni számlára való  jóváírás hiányában a jóvá nem írt összeg nem a tag által választott,  illetve jogszabály által meghatározott portfolióban kerül  befektetésre. Ezen túlmenően, ha a tagok tagsági jogviszonya ebben  az időszakban szűnik meg, akkor az elszámolás tényleges anyagi  kárral járhat. A felügyelet ezért a beérkezett bevallási és  befizetési adatok feldolgozására és a jogszerű nyilvántartás  megteremtésére szólította fel a kasszát, és intézkedési terv  készítését írta elő, határidőt is szabva.

A PSZÁF mindkét pénztári ágon ellenőrizte a tagsági  jogviszonyukat megszüntető, szolgáltatást igénybe vevő, illetve az  önkéntes pénztári ágon a 10 éves várakozási idő lejártát követően  rész-, vagy egész felvételt kérő tagokkal kapcsolatos  elszámolásokat, s itt is sok szabálytalanságot talált.

Az önkéntes  ági kifizetésekkel kapcsolatban egyebek között megállapította: a  kassza fizetett ugyan előleget a tagoknak, azonban a teljes és  végleges elszámolás nem a jogszabályban meghatározott határidőben  történt, továbbá a végelszámolás során megállapított árfolyam és a  kifizetés között eltelt 18 napra a tagok nem kaptak hozamot.

A vizsgálat megállapította azt is, hogy a kassza a tagok által a  magánnyugdíjpénztári ágazatban kezdeményezett 2009. évi portfolió  váltásokat nem bonyolította le, ezek akkor fognak megtörténni, ha az  elszámoló egység árfolyamokat és darabszámokat véglegesítik. A  pénztár az esetleges tagi hozamveszteséget a működési tartalék  terhére kívánja rendezni. A felügyelet az önkéntes ág esetében kifogásolta az átlépőkkel  való elszámolásokat is, a kassza megállapítása szerint nem  határidőben, és nem a jogszabályban előírt árfolyamon számolt el a  tagokkal.

A PSZÁF egyebek mellett arra kötelezte a nyugdíjpénztárat, hogy  a tagsági viszonyukat 2009-ben megszüntető tagokkal kapcsolatos  elszámolásokat mind a magán, mind az önkéntes ágazatban vizsgálja  felül, és az esetleges eltéréseket rendezze. A magánnyugdíjpénztári  ágazatban a pénztárnak át kell tekintenie a 2009. évi  portfolióváltással kapcsolatos elszámolásokat, és ugyancsak  rendeznie kell az eltéréseket.

Az átlépő tagokkal kapcsolatos  elszámolásokat mindkét ágban felül kell vizsgálni. Revízióra szorul  a nyugdíjkassza 2009. első és második negyedévi jelentése is. A  feladatok teljesítésének határideje szeptember 30. A pénztár terjedelmes, 230 oldalas írásbeli észrevételt tett a  jelentéshez - ezeket a felügyelet nem fogadta el -, illetve  dokumentumokat csatolt hozzá.

A határozat indoklásából kiderül: a pénztár irányításával  kapcsolatos témaköröket a közbenső jelentés nem tartalmazza, így a  megállapított jogsértésekért esetlegesen fennálló személyi  felelősség megállapítására nem került sor, erről a vizsgálatot lezáró határozatban dönt a felügyelet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.