Tabunak számító eszközt vetnének be a világgazdaságban

„Helicopter Money", azaz helikopterpénz, immár ez az eddig tabunak számító eszköz bevetése is egyre komolyabban felmerülhet a világgazdaságban az élénkítési oldalon. A furcsán hangzó elnevezés egyáltalán nem új keletű, ám eddig keveset emlegették, s valójában annyit tesz, hogy az államnak senki felé sem kell visszafizetnie a költekezés költségeit, mert azt a jegybanki pénzteremtés, azaz egyszerűen a pénznyomtatás fedezi.

Hogy egyes országok erre az útra lépnek, amögött az állhat: immár csaknem egy évtizeddel a gazdasági válság kirobbanását követően még mindig lehangolónak mondható a globális makrogazdasági környezet. A gazdasági növekedés lassú, infláció nincs, vagy nagyon alacsony, az állam és a magánszféra összesített eladósodottsága pedig korábban soha sem látott szinteken van – mondta Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója egy mai sajtóbeszélgetésen. A feszített helyzetet talán az jellemzi a legjobban, hogy az adatok alapján a mostanihoz mérhető adósságszintekre csak a háborús időszakokban volt példa.

Fotó: Lisi Niesner / Reuters

A gazdasági krízisre a válasz a jegybankok részéről a kamatcsökkentés volt, amit követtek a fiskális lazítások. Ezek azonban nem hozták a várt eredményeket, s érkezett a mennyiségi élénkítés is, utóbbi programok mentén egészséges irányba indult a globális gazdaság, ám az áttörés elmaradt. Az eszköztár lassan kezd kimerülni.

Ebben a mostanra összeállt helyzetben pedig egyre gyakrabban hallani különböző fórumokon a Helicopter Money kifejezést.
Alkalmazása roppant csábító elemeket takar, hiszen így az államadósság nem emelkedik, vagy nincs piaci finanszírozási szükséglet. Ugyanakkor egy roppant veszélyes szellem szabadulna el a palackból. Kérdéses, mennyire lenne kordában tartható az infláció. Ráadásul drámai módon megkérdőjeleződhetne az eddig jellemzően drákói szigorral védett jegybanki függetlenség is. Mindenesetre az emlegetett eszköz „kipróbálásának” ideális terepe lehet például az új megoldásokra nyitottabb Japán, ahol az eddigi élénkítési módszerek kevésnek bizonyultak – vélekedett Forián-Szabó Gergely.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.