Szupervékony iPad-et hozott az Apple

Szupervékony iPad az Apple egyik mai újdonsága, s már 500 bank csatlakozott az ApplePay mobilfizetési rendszerhez.

Világszerte már ötszáznál is több bank csatlakozott az ApplePay mobilfizetési rendszerhez, amelyet öt hete mutatott be az amerikai informatikai óriás, s hétfőtől már elérhető – jelentette be Tim Cook, az Apple főnöke. A rendszer lényege, hogy nem tárolja a telefonon a bankkártyaadatokat teljes egészében, így biztonságos, de mégis működik érintés nélkül.

Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója az iPaddel a cégóriás cupertinói főhadiszállásán
Tim Cook, az Apple elnök-vezérigazgatója az iPaddel a cégóriás cupertinói főhadiszállásán
Robert Galbraith / Reuters

Cook bemutatta az iPad Air2-t, az új tabletet is, amely 18 százalékkal vékonyabb, mint elődje. A készülék 150 megabites LTE sebességet is támogat, ami hamarosan elérhető a Telekom 4G hálózatán. Az iPadből eddig 225 milliót adtak el, immár 675 ezer alkalmazás érhető el rajta. Az új tablet 40 százalékkal gyorsabb, kevesebbet fogyaszt, nyolc megapixeles kamerája sokkal jobb, mint az elődje, s a kamera maga nem emelkedik ki a készülék felületéből, mint az iPhone6 esetében. Ez utóbbi miatt sokat kritizálták a céget. Az iPad Air sokkal jobb lett képszerkesztésben is.

A cég bemutatta a retinakijelzővel szerelt, mindössze 5 milliméter vastag iMac asztali gépet is, valamint bejelentették, hogy mától elérhető a Mac OS legújabb változata, a Yosemite is, amelyik teljes felhőalapú tartalomátjárást tesz lehetővé az összes Apple eszköz között. Bemutatták az álomszép iMac-et is, amelynek elképesztő nagy felbontású kijelzője mindössze öt milliméter vastag, pontosabban vékony. A MacMini is megújult, de a várakozásokkal ellentétben elmaradt az új MacBook Air bemutatója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.