Szuperszámítógépet kap Debrecen

Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép-központját hozzák létre 2014 végére a Debreceni Egyetemen (DE).

Mindezt Gaál István, a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke jelentette be. A rektorhelyettes elmondta: Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) 1,5 milliárd forint uniós forrást nyert az egyetem Kassai úti campusán megvalósuló beruházásra.

A Debreceni Egyetemen 2011 óta üzemel szuperszámítógép, amely hálózatba van kötve a pécsi, a szegedi és a budapesti hasonló eszközökkel. A mostani beruházással a debreceni központ teljesítménye a tízszeresére nő - mondta Gaál István, jelezve, hogy a berendezés teljes kihasználtsággal működik.

A centrumelnök kifejtette, hogy minden tudományterületen használják a szuperszámítógépeket, legyen az orvosi, vegyész, bölcsész vagy genetikai kutatás. A fejlesztést követően olyan mennyiségű adathalmazzal és számítási mennyiséggel lehet dolgozni, ami eddig itthon a kutatók számára elképzelhetetlen volt - fogalmazott.

Nagy Miklós, az NIIFI főigazgatója közölte: a 200 teraflop/másodperc kapacitású géppel Magyarország felkerül a világ szuperszámítógépes top 500 listájára, és rögtön a középmezőnybe. Ez azt jelenti, hogy a számítógép másodpercenként egy trillió (tíz a tizenkettediken) számítási műveletet képes elvégezni.
Hozzátette: Magyarországon mintegy 5500 intézmény és 2,3 millió felhasználó dolgozik a magyar felsőoktatás szuperszámítógépes infrastruktúrájával.

Papp László (Fidesz), Debrecen alpolgármestere szerint új korszak indul 2014 végén, hiszen ez a központ az intelligens, tudásalapú városfejlesztés alapjára helyezi a cívisvárost.

A politikus szerint az informatika kulcsfontosságú a gazdaságfejlesztésben, és csak akkor lehet versenyképes egy város gazdasága, ha az informatika robbanásszerű fejlődésével lépést tart.
Ma ugyanis egy kulcsrakész ipari parkhoz az informatikai háttér ugyanúgy hozzátartozik, mint a közműszolgáltatás. Papp László szerint a központ létrejöttével Debrecen a régió és az ország meghatározó városa lesz az infokommunikáció tekintetében.

A 300 négyzetméteres épület kivitelezési munkái 2014 tavaszán kezdődnek, és május végére lesz szerkezetkész. A gépek installálása várhatóan az év végére fejeződik be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.