Szupergyors európai internet épül

Gyorsabb, páneurópai internetet építenek a távközlési cégek, s hamarosan nem számít majd, mobil vagy vezetékes technológiát használunk.

Még gyorsabb 4G-t és páneurópai internetet épít a Deutsche Telekom, amely magyar leányvállalata révén épp múlt pénteken írt alá stratégiai partnerségi megállapodást Orbán Viktorral. Ez egyébként remekül illeszkedik abba a koncepcióba, amely szerint mindenféle kommunikáció az interneten (internet alapú technológiák révén) bonyolódik majd – ez a sommázata annak a számtalan fejlesztésnek, bejelentésnek és innovációnak, ami bemutatkozott a ma kezdődött Mobile World Congress iparági kiállításon, Barcelonában.

A Deutsche Telekom (DT) példának okáért bejelentette, hogy átalakítja vezetékes hálózatát a következő években, és teljes egészében Internet Protocol (IP) technológiájú hálózatot épít ki európai érdekeltségeinél. Mit jelent ez? Mivel ma már a vezetékes és a mobil hálózatokat is nagyjából ugyanarra használják – internetezni, levelezni, hozzáférni a vállalati hálózatokhoz, hangátvitel, tartalomfogyasztás, szórakozás – eljött az ideje annak, hogy e kétféle hálózatot egyként fogják föl az ügyfelek és a szolgáltatók, ne pedig, ahogy eddig zajlott, elkülönülten kezeljék egymástól.

Ha így is történik, abból az ügyfelek nem sokat vesznek észre, pontosabban annyit mégis, hogy sokkal kényelmesebb használni azokat, mert könnyebb az átjárás a fix és a mobil szolgáltatások között, rugalmasabb csomagok alakíthatók ki, valójában a lényeg az, hogy az előfizető szolgáltatást vesz, s nem számít, hogy vezetékes, vagy mobil technológiával veszi igénybe azt. Vagyis, a mobilitás ma már nem olyan extra, amit külön kellene megfizetni. Az extra ma már a hozzáadott érték, a tartalom, s természetesen a sebesség, az ügyfél ugyanis sokkal gyorsabb hálózatokat igényel - azért hajlandó fizetni.

Claudia Nemat, a DT igazgatótanácsának tagja a cég barcelonai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az átalakítással és a filozófiaváltással olyan pán-európai hálózat jön létre, amely egyesíti a mobil kommunikációs és a vezetékes technológiát. A német konszern leányvállalatai közül elsőként a Telekom macedón leányánál épült ki 100 százalékosan az IP hálózat. Év végéig Szlovákiában, majd a következő évben Horvátországban és Montenegróban valósul meg az új technológia, Magyarországon 2016-ban várható a fejlesztések befejezése.

A Deutsche Telekom vezetője pont Magyarországot hozta példaként arra, hogy mennyire nem vesz észre az egészből semmit az ügyfél: idehaza ugyanis egyfajta csendes váltás zajlott a folyamatban lévő hálózatfejlesztésekkel együtt: az érintett ügyfeleket átterelték az internet alapú technológiákra, s mindez azért maradhatott észrevétlen, mert az ügyfelek ugyanazokkal a készülékekkel, ugyanúgy használhatták a szolgáltatásokat, melyek minősége mindezzel csak javult.

A technológia- és szemléletváltás nem csak sebességnövekedést eredményez, hanem radikálisan csökkenti a hálózatok fenntartásának költségeit. Így a töredékére szorítható le a távközlési szolgáltatók villanyszámlája (s más fenntartási költségelemek is), amivel nemcsak a hatékonyság nő, de a cégek által generált környezetterhelés is csökken. Más kérdés, hogy mindezt ellensúlyozza, hogy a sávszélesség növekedése miatt radikálisan nő a hálózatokon továbbított adatok mennyisége is, így a fogyasztás végső soron korántsem biztos, hogy összességében csökken.

2018 végére Romániában, Görögországban és Németországban ér véget a fejlesztés, s jön létre a páneurópai hálózat. Ennek már része lesz a 4G LTE új generációja is, amely ma már 300 megabitet is tud, de a német szakemberek laboratóriumi körülmények között már elérték az 500 fölötti értékeket. Magyarországon, ahol a DT Németország után másodikként vezette be a 4G-t, jelenleg 150 megabits sebességre képes a rendszer. A kiállításon egyébként bemutattak egy olyan routert is, amelybe elhelyezhető egy SIM-kártya, s ha a vezetékes hálózat sebessége nem lenne elég a felhasználóknak, akkor egy nagysebességű LTE kapcsolattal ki tudja egészíteni azt.

Roamingdíj: viszlát!

Megérkezik a várva várt roamingdíjmentesség is: Spanyolország, Franciaország és Németország előfizetőinek már az idei második negyedévben biztosítják a roamingdíjmentes internetezést – válaszolta újságírói kérdésre Claudia Nemat. Erről többet nem tudhatunk egyelőre, de a piaci pletykák szerint a távközlési cégek, így a DT is elébe kíván menni az európai szabályozásnak.

Páneurópai szupergyors hálózatot épít a Telekom német anyacége
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.