Az Orbán-kabinet látszólag bőkezű: régi épületek esetén a költségek 40-60 százalékát, lakásonként legfeljebb 3-5 millió forintot fizet az állam. Most épülő lakások esetén négyzetméterenként 40–60 ezerben, illetve 4–6 millióban húzták meg a felső határt, ami azért a lakásárak ismeretében az előbbinél szerényebb. De épp a nagyon magas támogatási mérték árulkodik arról, hogy a kormány az oly régóta várt magánpályázattal nem épp a legszegényebbeket szólította meg.

A részletszabályok szerint ugyanis a felújítás, illetve építés során a lakásnak több úgynevezett energetikai besorolást is ugrania kell ahhoz, hogy az állam odaadja a tulajdonos által egyszer már kifizetett munkálatok költségszámláinak 40–60 százalékát. Ehhez pedig nyilván a tulajdonosnak is több millió forintot le kell tennie az asztalra. (A mostani pályázat nem vonatkozik családi vagy kis társasházakra, panellakásokra és cégek-közintézmények se érezzék találva magukat általa.)

A két lakáspályázatra idén 1,6 milliárd forintot szán az állam. Az elmúlt évek kiírásainak tükrében – a nagyon magas beruházási igény dacára – szinte borítékolható, hogy a kiíró csupán jelképes okokból jelölte meg a beadási határidőt ez év októberben. A keret feltehetőleg pillanatok alatt kimerül.

A magánlakások energiatakarékossági felújításának állami támogatása 1998-ig nyúlik vissza. Addig legfeljebb támogatott hitelt találhatott az, aki ragaszkodott a pénz visszafizetéséhez (és kikerülte a magánpályázók tilalmát). Azóta vissza nem térítendő támogatásokról beszélünk, amelyekhez ugyanakkor máig társulnak – kisebb-nagyobb népszerűségű – alacsony kamatozású hitelek.

Az első Orbán-kormány az energiatakarékosság melletti elvi nyilatkozatok után 2000-ben beindította az Energiatakarékossági programot. Bár ennek néhány százmilliós kerete lényegében szimbolikusnak volt nevezhető, és a kiírási szabályok is mutattak némi fésületlenséget, a hatalmas érdeklődés jelezte az ilyen programok iránti határozott érdeklődést. A felvehető maximális összeg igen alacsony, 200 ezer forint volt, de a felső támogatási arányt már az azóta is jellemző 30 százalékban lőtték be. A 2001-ben kiírt Széchenyi Terv jóval nagyobb áttörést hozott: 2001-ben több mint 4 ezer, régi lakásban lakó nyert maximum 350–500 ezer forintot. Aztán 2002-ben további mintegy ezren részesülhettek belőle – akkor az egyházak már 50 százalékos támogatást kaptak. Külön pályázat vonatkozott a ­megújuló energiás korszerűsítésre és a panel­lakókra. Utóbbiak esetében a távfűtési rendszer korszerűsítése hoz jelentős fogyasztás- és rezsicsökkentést, és a homlokzatfelújítás is jelentősen különbözik a többiekétől.

Az év közepén a Medgyessy-kormány leállította a pályázatok befogadását, de 2003-ban a borítófeliratot Nemzeti energiatakarékossági programra átcímkézve újraindította ugyanazt. A hatalmas érdeklődésre tekintettel júliusban le kellett zárni a befogadást – számos hasonló jövőbeni esetet előrevetítve. A kormány 2004­-ben újabb milliárdokat talált a célra: a szintén megemelt keret május közepéig tartott ki. Ekkor váltak külön végleg a panel-, illetve a más lakások pályázatai, nem könnyítve meg az érdeklődők dolgát. Míg a hagyományos lakásban élők nagyjából egy – igaz, mindig más nevű – tárcához, a gazdasági minisztériumhoz, illetve a hozzá rendelt Energia Központhoz fordulhatnak, a paneleseket inkább az önkormányzati tárca érzi magáénak (ha azt nem épp lakáshivatalnak, Belügyminisztériumnak, környezetvédelmi, vidékfejlesztési vagy nemzetgazdasági tárcának hívják). Panelesek, pontosabban az 1992 előtt iparosított technikával épített lakások tulajdonosai még 2003-ban is a Széchenyi Tervre jelentkezhettek. Ekkor alakult ki az a tendencia is, hogy a panellakások a többieknél legalább egy nagyságrenddel több – évi tízmilliárdos – támogatást remélhetnek, mint a többiek. (Az 1992 után épített, netán félkész házak-lakások pedig lényegében nem tartoznak a pályázat­írók látóterébe.)

Noha Magyarországon kevesebben laknak panelban, mint másutt, a politikusoknak sokirányú gazdasági, illetve kommunikációs okuk is megvolt arra, hogy energiafelújítás kapcsán rögtön a panel jusson az eszükbe. A nehezen követhető korabeli statisztikákból leszűrhető, hogy az Orbán- és a ­Medgyessy-kormány 2004-ig körülbelül 27 ezer lakás felújítására adott mintegy 4,5 milliárdot. Ezt aztán 2004-ben megduplázták, 2005-ben pedig – amikor a hagyományos lakásokra egyáltalán nem jutott pénz – már 70 ezer panellakásnak jutott 15 milliárd. Később, 2006-ban ugyanez volt a helyzet. Eközben végig maradt a lakásonkénti 33 százalékos/400 ezres plafon. De 2006-ban találtak 1,2 milliárdot a többi lakás számára is (illetve 183 milliót a megújuló gondolkodásúaknak). Noha ekkortól kizárták a közintézményeket és a cégeket a pályázók köréből – nekik ilyen elképzelések esetén azóta is a jóval bővebb uniós forrásokból táplálkozó Környezet- és energia operatív programot kell vizsgálniuk –, a keret botrányos gyorsasággal, 1 hónap alatt kimerült.

A következő évben viszont átestek a ló másik oldalára, ami újabb botrányt jelentett. A 15 százalékra, illetve lakásonként 265 ezerre leszállított támogatási arány miatt ugyanis a 2,4 milliár­dos keretből mindössze 1 milliárdra akadt érdeklődő – ami a feszítő felújítási szükséglet tükrében kínos kudarcnak tűnik. A 2008-as „Sikeres Magyarországért” jelzővel ellátott pályáztatás komoly belső vitákat tükrözött: miután ugyanis a programot kidolgozó liberálisok kikerültek a kormányból, a 15–25 százalékos támogatási arányokat 5-5 százalékkal megemelték (és arányosan a felső határokat is). Ez – talán első ízben – kiegyensúlyozott érdeklődési ütemet hozott: a pályázat majdnem az év végéig nyitva állt. A 3 milliárdnyi forrásnak több ezren örülhettek, és a kiemelt támogatás révén a megújuló energia is kilépett a jelképes szerepből.

Ezek az évek, ha lehet, még nagyobb áttörést hoztak a panelek tekintetében (megerősítve a szocialisták korábbi, évi 50–100 ezer panellakás felújításáról szőtt álmait): 2008-ban a nyilatkozatok szerint 29 milliárdot különítettek el 93 ezer lakás számára, amihez 2009-ben is hozzácsaptak vagy 15 milliárdot. Ennek elvi alapját egy új, máig élő lehetőség teremtette meg. A kormány ugyanis a Magyarország számára „elért” úgynevezett szén-dioxid-kvóták értékesítésével évi több tízmilliárd forint bevételhez juthat. Ám a vevő általában kiköti, hogy a bevételeket az ország csakis szén-dioxid-kibocsátást csökkentő beruházásokra költheti – és mi sem megfelelőbb erre, mint a (panel)lakások felújítása. Ez a keresztségben a „Zöld Beruházási Rendszer” (ZBR) nevet kapta: ilyenkor a forrás elvileg kvótaeladásból származik. (Bár sem az előző, sem a mostani kormány alatt nem sikerül összepárosítani a nyilvánosságra került eladási ügyleteket a ZBR-ben megjelenő pénzekkel.) Még 2008-ban a kezdetektől 400 ezer forintos lakásonkénti határt 500 ezerre emelték, 2009-ben pedig egy, az energetikai bizonyítványokat is figyelembe vevő értékelés alapján akár 1 milliós, illetve 60 százalékos felső érték is elérhetővé vált.

A panellakók 2008–2009-ben az újonnan indított Ökoprogramon keresztül is juthattak fűtéskorszerűsítési támogatáshoz. Ezzel ugyanakkor a jelek szerint akad némi probléma. A második Orbán-kormány témafelelőse, Bencsik János energiaügyi államtitkár ugyanis számos sajtóközleményben, illetve a felújított panelházak előtt tartott rendszeres sajtótájékoztatókon igyekszik meggyőzni hallgatóságát arról, hogy az előző kormány egysze­rűen nem különítette el az ígért pénzeket. Ezért még idén is fizetik a 2008-as, illetve 2009-es – jórészt már elkészült – pályázatokat. Idén ezért nincs esély arra, hogy a 2009 végén bezárult ZBR Klímabarát otthon panel alprogramot újra megnyissák. (Persze az előző kormány munkája nélkül aligha találna megfelelő homlokzatot háttérdíszletnek az Orbán-kormány erőfeszítéseinek ecsetelésére.)

A 2009-es – ilyen néven utolsó – NEP magán viselte az előző fordulók átkát: a nagylelkűen 30–35 százalékosra és 555 ezer–1,5 milliósra emelt felső határok miatt – a 2006-os fiaskóhoz hasonlóan – a másfél milliárdos keret az első augusztusi hónap alatt kimerült. Az utolsó NEP-ben a helyi kazánnal fűtő társasházaknak is nyitottak egy ablakot. A környezetvédelem elkötelezettjei pedig igénybe vehettek kéménykorszerűsítési, illetve háztartási berendezések cseréjére vonatkozó támogatásokat is.

Bencsik János kommunikációsan jól felépített füstölgései közepette, két év szünet után, három hét múlva itt az új pályázat, ami ÚSZT és ZBR is egyben. A 40–50 százalék, illetve 3–5 millió forint régi magánlakások esetén szokatlanul magasnak számít (paneleknél, illetve a cégek-közintézmények pályázatainál nem), és új elem az épülők bevonása is. Kérdés, ki lesz a hibás, ha tényleg az előző kormányok alatt látott gyorsasággal kifogy a keret. (Az államtitkár erre az évre családi, illetve kis társasházak felújítására is ígért hasonlót.)

Az elmúlt évtized tapasztalatai alapján mégis inkább örüljünk a kiírásnak. Ne csodálkozzunk, ha a kidolgozók szokás szerint átfaragják a részletszabályokat: ne pályázzunk zsigerből, tanulmányozzuk a dokumentumokat és csak utána döntsünk. Azon pedig, hogy honnan esnek le időnként tízmilliárdok az energiatakarékosságra, nem érdemes fennakadni: az erre vonatkozó hivatalos magyarázatok leginkább a politikusok költői kreativitását dicsérik.

Nyílászárókat cserélnek egy panellakásban