Sztrájkot hirdetett a szakszervezet az ISD Dunaferr Zrt.-nél

Hetvenkét órás sztrájkot hirdetett november 20-tól a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. A társaság menedzsmentje nem ért egyet az ultimátumszerű nyomásgyakorlással.

A szakszervezet honlapján olvasható közlemény szerint a 2012. évi bérfejlesztés második lépcsőjének végrehajtása érdekében 2012. november 20-án 13 órától november 23-án 13 óráig a Dunaferr társaságcsoport egész területén 72 órás sztrájkot tartanak.     Indoklásukban kifejtik: az elmúlt időszakban a munkáltató az időhúzás egyre látványosabb taktikájához folyamodott, és ez olyan helyzetet teremtett, amely elvezetett a jelenlegi konfliktushoz. Hangsúlyozzák, hogy a munkabéke megőrzése érdekében készek a 2012. évi bérmegállapodás, valamint a prémiumszabályzattal kapcsolatos megállapodás megkötésére.

Az MTI érdeklődésére a szakszervezeti szövetség elnöke, Mucsi Zoltán elmondta: október eleje óta nem ültek tárgyalóasztalhoz a felek. Elmondása szerint a sztrájkot a szakszervezet tagsága aláírásával támogatásáról biztosította.

Várkonyi Zsolt, az ISD Dunaferr Zrt. kommunikációs főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: a menedzsment nem ért egyet a nyomásgyakorlás ezen ultimátumszerű eszközének alkalmazásával, mivel nem segíti elő, hogy a tárgyalások normális légkörben folytatódjanak.

Hangsúlyozta, hogy a nyugodt és eredményes üzletmenet fenntartásának és a megegyezés lehetőségének alapvető feltétele a munkabéke. Hozzátette, a munkáltató mindenképpen támogatja a Dunaferr Ifjúsági Szervezet kezdeményezését az Érdekegyeztető Tanács összehívására, ahol a felek a kollektív szerződésben meghatározott módon egyeztethetik álláspontjukat a vitás kérdésekben.

A DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség képviselői január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.

Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal. Az elmaradt 2,1 százalékos visszamenőleges emelésről, valamint az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításáról azonban tovább tárgyaltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.