Sztrájkolnak a Lufthansa légiutas-kísérői

Szombat reggel 6 órától este 11 óráig tart a légiutas-kísérők sztrájkja a Lufthansa düsseldorfi és frankfurti bázisán.

Frankfurtban az Airbus A319-essel, A320-assal, A321-essel, valamint a Boeing 737-essel kiszolgált járatok érintettek, Düsseldorfból interkontinentális járatokat is törölnek, de a pontos számot egyelőre nem közölte a légitársaság.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér járatinformációs rendszere szerint szombaton négy járat közlekedik Frankfurt és Budapest között, mindegyiket törölték, a többi járat Düsseldorfba és Münchenbe menetrend szerint közlekedik.

A Lufthansa-csoporthoz tartozó többi légitársaság (Germanwings, Eurowings, Swiss Austrian Airlines, Air Dolomiti) zavartalanul működik. A sztrájkot vasárnapig nem terjesztik ki Münchenre, mert tekintettel vannak arra, hogy Bajorországban most fejeződnek be az őszi szabadságok.

A vita a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa állítólag a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, az újonnan belépőknek azonban csak alacsonyabb feltételeket hajlandó biztosítani.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.