Szorult már liftbe? A kormány dolgozik rajta

Államosítaná a liftek karbantartását és csökkentené a kötelező ellenőrzések számát a kormányzat. Mindezt „a zemberek” és a rezsicsökkentés érdekében.

Szeptemberben lépett hatályba a felvonók karbantartásának és ellenőrzésének szabályait átíró kormányrendelet. Ami egyrészről jó hír, hiszen vége az eddigi gyakori ellenőrzéseknek, így a társasházak egy vagon pénzt megspórolnak. A szakemberek ugyanakkor egybehangzóan azt állítják: az ellenőrzések ritkítása hosszú távon a biztonság rovására megy – számolt be a hvg.hu.

A lap szerint úgy tűnik, a kormány számára nem a liftek biztonsága a legfontosabb. A Nemzetgazdasági Minisztérium nem nyilvános munkaanyaga „elérni kívánt közpolitikai célként” azt rögzíti: a felvonót üzemeltetők, így elsősorban a társasházak kiadásainak a „rezsicsökkentésre irányuló kormányzati célokkal összhangban” kell mérséklődnie. Vagyis az Orbán-kormány rezsiháborújának következő állomásaként lazítanak a liftek ellenőrzési kötelezettségein.

A júliusban készült minisztériumi anyagban az szerepel: „A rendelettervezet a rezsicsökkentés célkitűzésének megvalósítását érvényesíti”. A vitás kérdések száma a tárca szerint nulla, és ahogy kell, a rendelet kommunikációjára is javaslatot tesznek. Pontosabban lényegében arra, hogy a változtatásról senkinek semmit nem kell mondani. Legfeljebb azt kell sulykolni: a felvonók létesítése és ellenőrzése olcsóbbá válik, „ezzel lehetőségük nyílik a társasházaknak mérsékelni kiadásaikat, és így csökkenteni a közös költséget”.

A minisztériumi munkaanyagban egyértelműen benne van: a rendelet kockázata, hogy az „ellenőrzési ciklusidők meghosszabbodásával jelentős mértékben nő a liftet üzemeltetők közvetlen felelőssége” a biztonságot illetően. „Veszély” ugyanakkor szerintük az lehet, „ha elmarad a módosítás”. Mert akkor a társasházakban élők „elesnek a kiadáscsökkentés lehetőségétől”.

Az előterjesztés leszögezi, hogy az ellenőrzések fellazítása nem járhat azzal, hogy megnőnek a berendezések „üzemeltetésével járó biztonsági kockázatok”. Csakhogy a szakemberek szerint pontosan ez fog történni.

Pláne, mert a kormány nem érte be a karbantartási-ellenőrzési szabályok átírásával. A Magyar Közlönyben megjelent egy kormányhatározat is a felvonók nonprofittá tételének kormányzati feladatairól. Ebben egyrészt az szerepel, hogy meg kell vizsgálni, miként lehetne hatósági árassá tenni ezeket a lecsökkentett számú liftellenőrzéseket is. Másrészt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatául kapta, hogy a nemzetgazdasági és az igazságügyi miniszterrel együtt találja ki, hogyan lehetne a kötelező liftellenőrzéseket bevonni az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-be.

A változtatásokra a liftes szakma is reagált. „Mindenki tapasztalta: minél államibb valami, annál korruptabb. Ezért jobb lenne, ha inkább független szervezeteknél maradna az ellenőrzés” – foglalta össze sommás véleményét egy liftek szerelésével, karbantartásával foglalkozó szakember.

A felülvizsgálatokra jogosult három cég egyikénél ugyanakkor azt mondják: „Még a szocializmusban sem tudták annyira központosítani ezt a területet, szabadabb volt a többinél. Mégpedig azért, mert az állami szféra nehézkessége, lassúsága egyszerűen nem fér össze azzal, hogy a lifteknek azonnal mennie kell.”

A szabályok szerint a lifteket eddig évente összesen 3-4 alkalommal ellenőrizték, ezek egyike volt a fővizsgálat, ami egy teljes körű ellenőrzést jelent. Ilyenkor még az úgynevezett zuhanásgátlást is megnézik. E mellett volt egy általános vizsgálat minden évben, valamint évente kétszer ellenőrizték a karbantartást, vagyis azt, hogy a gépet megfelelően kezelik, javítják. Amit a lift állapota miatt elrendelt rendkívüli ellenőrzések tettek teljessé.

A szeptemberi kormányrendelet szerint viszont a húszévesnél fiatalabb berendezéseket évente egyszer kell ellenőrizni, ráadásul a fővizsgálatot követő évben elég az általános vizsgálat is. A húsz évnél idősebb lifteknél ez a két ellenőrzés egy éven belül lesz. A karbantartás ellenőrzésének kötelezettsége viszont teljesen megszűnik, vagyis senki nem fogja rendszeresen csekkolni, hogyan javítják, üzemeltetik a berendezést. És megszűnik az időszakosan eddig kötelező karbantartás is, azaz a húsz évnél öregebb lifteknél is az üzemeltetőre van bízva, hogy a lift gyártójának ajánlása alapján eldöntse, hív-e hozzá karbantartót.

„Gyakori, hogy elpattan egy szál a felvonószerkezetben, mondjuk rozsdásodás miatt. Ha januárban volt az évi egy ellenőrzés, és ez februárban történik, akkor ezt mi jövő év januárjáig nem fogjuk észrevenni. Egy másik példa: eddig egy húsz évnél öregebb liftnél kötelező volt 35 naponként a karbantartás. Ennek megfelelően adagolták a kenőanyagot, mert úgyis jött a következő hónapban szakember, aki észrevette, ha kevés. Ezentúl ez is a házra van bízva” – sorolta egy szakember.

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége egy kifejezetten aggódó hangvételű tájékoztatót tett közzé október végén. Ebben egyértelműen az szerepel: az ellenőrzések számának „drasztikusan visszaesésével” a felvonók műszaki biztonsága csökkenni fog, és „a kedvezőbb költségviszonyok adta előnyöket a várható kockázati tényezők jóval meghaladják”. Álláspontjuk szerint a liftek kora és állapota csak azért nem okoz súlyos gondokat, mert nagyon szigorúan szabályozták a karbantartás ellenőrzését – eddig.

A szakértők azt mondják: következményei lesznek, ha csak évi egy-két ellenőrzés lesz. A botrányra azonban még várni kell, a mostanáig komolyan vett karbantartás hatása pár évig talán kitart. Aztán jöhet a liftbe szorulás, leszakadás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.