Szombathely: munkahelyeket hoz az EPCOS

Több mint 3,3 milliárd forintos beruházással bővíti meglévő gyártókapacitását a szombathelyi EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft., amely a TDK csoport tagja.

A beruházáshoz az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében 822 millió forintnyi pályázati támogatást nyert el a passzív elektronikai termékeket gyártó cég, amely jelenleg 1700 embert foglalkoztat a vasi megyeszékhelyen, amivel a város harmadik legnagyobb munkáltatója.

Takács Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta: az év végéig 3,3 milliárd forint értékben 50 géppel növelik majd a szombathelyi üzem gyártókapacitását, emellett pedig 37 új munkahelyet létesítenek.

Szavai szerint egy ekkora léptékű beruházás általában nagyobb létszámbővítéssel szokott együtt járni, de ebben az esetben a projekt magában foglaltja az automatizálást is.

Hozzátette: az új gyártósorok elsősorban autóipari elektronikai termékekbe, illetve megújuló energiát termelő gépekbe, berendezésekbe beépíthető alkatrészeket, tekercseket és alumínium elektrolit kondenzátorokat gyártanak.

Takács Balázs hangsúlyozta: számukra nagyon fontos az az oktatási együttműködés, amely az utóbbi időben bontakozott ki a szombathelyi képzőintézmények, az önkormányzat és cégük között, hiszen a jövőben is szükségük lesz jól képzett munkaerőre, köztük további fejlesztőmérnökökre is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.