Szolgáltatások versenye lett az idei kötelezőkampány

Árverseny helyett az extra szolgáltatások bővítésére épül az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Idén az a biztosító tarolhat, amely minimális havi megtakarítás mellé a legtöbb hasznos kiegészítőt adja.

Alig volt már hova levinni a kgfb-díjakat, ezért a most induló kampányban a legtöbb cég nem is látványos árcsökkentéssel, hanem a hasznos extra szolgáltatások választékának bővítésével igyekszik új ügyfeleket nyerni, vagy éppen a meglévőket megtartani – véli Németh Péter. A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint náluk már korábban is tucatnyi biztosító jelezte, hogy elsősorban a különféle kedvezmények, vagyis a biztosítási szolgáltatási tartalom növelése az idei cél.

Németh szerint díjcsökkenés idén is lesz, de ennek mértéke átlagosan nem haladja meg az 5-6 százalékot, s a többség vélhetően nem is ez alapján fog biztosítót választani. Ennek ellenére érdemes alaposan tanulmányozni a kínálatot, s összehasonlítani a korábbi s az új díjakat, mert kellemetlen meglepetés érheti a figyelmetlen, passzív autósokat. Elképzelhető ugyanis, hogy egyes kategóriában – például az e-kommunikációt igénybe vevők vagy bizonyos bónuszfokozatban – éles árverseny lesz, s kiderülhet, hogy az ezekbe a szegmensekbe tartozóknak kifizetődő lesz biztosítót váltani.

A CLB-nél úgy látják, az idei kampányban az a szolgáltató tarol majd, amely valami különleges, egyedi kedvezményt nyújt az ügyfeleknek, olyat, amit a konkurencia nem tud felülmúlni. Ilyennek ígérkezik például az Aegon biztosító ajánlata, amely egyszerűen megfelezi azoknak az ügyfeleknek a kgfb-díját, akik lakásbiztosítást is náluk kötnek.

Németh szerint egyébként azért sincs jelentős átlagos díjcsökkenésre esély, mert a cégek többsége már így is túlzott kockázatot vállal, némelyikük mostanra annyira „kicentizte” a saját kockázatviselő képességét, hogy akár egy-egy nagyobb külföldi szerencsétlenség is vészesen befolyásolja a pénzügyi eredményét.

A szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a járművezetők többségének még január elseje a kgfb-évfordulója, de mintegy 600 ezer olyan szerződés van, amelyet év közben kötöttek – mert akkor vásárolták a járművet –, így ezeknek a váltása is év közbenre esik. Ezeknek az autósoknak most még felesleges az ajánlatokat figyelniük, de amikor elérkezik az idejük, érdemes alaposan szétnézni a piacon, mert akár havonta jelenhetnek meg új díjak, hiszen az évközi tarifamódosítást – akár többször is – a januártól hatályos új törvény már lehetővé teszi. 

A CLB tapasztalata szerint egyébként az elmúlt egy évben tovább csökkent a káresetek száma, ami talán azzal is magyarázható, hogy a drága benzin miatt kevesebben és kevesebbet autóznak. Vélhetően ez az oka annak is, hogy a szolgáltatások terén felbátorodtak a biztosítók. Németh úgy véli, az idei kgfb kampány a casco- és a lakásbiztosítási díjak csökkentésére is alkalmas lehet, néhány biztosítónál ugyanis ilyen „árukapcsolás” is megjelenik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.