Szlovák áresés magyar szintre

Úgy tűnik, a szlovákiai üzlethálózatok megelégelték a bevásárlóturizmust, és jelentős leárazásokba fogtak. Céljuk, hogy visszacsalogassák a vevőket, akik az elmúlt hónapokban a gazdasági válság és a gyenge forint miatt szinte mindent Magyarországon vásároltak - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.

Az élelmiszerek leárazása ezen a héten kezdődött, a szlovákiai üzlethálózatok már nemcsak egymás árait figyelik, hanem a  magyarországiakkal próbálnak versenyezni. Akad árufajta, amelyet  most 30-40 százalékkal olcsóbban kínálnak, mint a magyarországi  boltok.

A Hypernova és az Albert üzletláncokat üzemeltető Ahold is  lépett. „A leggyakrabban vásárolt élelmiszerek árát csökkentettük.  Mindez hosszú távú stratégiánk része, amelynek lényege a konkurencia  figyelése, és az árak fokozatos csökkentése” – nyilatkozta Diana  Chovancová Stanková, az Ahold szóvivője.

Hasonló stratégiát választott a Tesco is. „Körülbelül egy  hónappal ezelőtt vezettük be azt az újdonságot, hogy termékeink árát  összehasonlítjuk a határon túli árakkal, hogy az embereknek ne  kelljen a bevásárlás miatt külföldre menni” – mondta Olga  Hrnciarová, a Tesco Stores Slovakia szóvivője.

Lubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint  ez az egyetlen módja annak, hogy a hálózatok megfékezzék a  bevásárlóturizmust. Az államnak is jelentős veszteséget jelent, hogy  egyre többen vásárolnak külföldön – az állam elsősorban az áfán  veszít, a februári becslés alapján éves szinten akár 500 millió  euróval kevesebb folyhat be az államkasszába.

Az üzletláncok szerint majdnem mindent leáraznak, főleg a  kenyeret, a tejet és az olajat. „A szlovákiai vásárló a tej  vásárlásánál például 40 százalékot is megspórolhat. A leárazás 400  terméket érint” – tette hozzá az Ahold szóvivője. A Tesco  szóvivőjének elmondása szerint 1000 termék árát csökkentették  legalább 10 és legfeljebb 40 százalékkal.
Szakértők úgy vélik, a vásárlókért folytatott verseny további  leárazásokra fogja ösztönözni az üzletláncokat.

Drahovský elmondta,  egyfajta árháború kezdődött, és rövidesen nemcsak az élelmiszereket  fogja érinteni, hanem a textilárut és az elektronikai cikkeket is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.