Szívesség a Közgéptől: sztrádán kampányolhat a kormány

Szerepet kapott az M3-as autópálya az önkormányzati választások véghajrájában. A sztráda Őr és Vásárosnamény közti szakaszát sikerült határidő előtt, már a hétvégi polgármester választó voksolást megelőző pénteken forgalomba helyezni. A bulin ott is volt, aki fontos.

Az M3-as 268-as kilométerszelvényében megtartott avatáson személyesen tette tiszteletét Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, és természetesen nem hagyta ki a szereplés lehetőségét Filep Sándor, Vásárosnamény FIDESZ-KDNP-s polgármestere sem. A politikusok hivatalosan csak azért jöttek össze, hogy átadjanak az autósoknak 11,9 kilométer új autópályát. És nyilatkozataikból az nem is derült ki, hogy a 85 százalékban már megint nem a magyar kormány erejéből, hanem a brüsszeli támogatásokból pénzelt 15,4 milliárd forintos beruházás tervezettnél gyorsabb befejezésével, egy a Közgép Zrt. részvételével dolgozó konzorcium tett szívességet az önkormányzati választásokra készülő kormánypártnak.

A fejlesztési tárca közleményében e helyett úgy fogalmaznak: az M3-as új szakaszát a „kormányzati, a hatósági és a kivitelezői oldal hatékony együttműködésének köszönhetően egy hónappal a határidő előtt helyezhették forgalomba”. Arról véletlenül sem esik szó, hogy az beruházást tető alá hozó M3 KRASZNA 2012 Konzorcium vezető vállalata a Magyar Aszfalt Kft., tagjai pedig a Közgép és a Colas Zrt. voltak. Vagyis a kormány és a hatóságok velük működtek együtt annyira hatékonyan, hogy a gyorsforgalmi út 49-es főút és Vásárosnamény közötti kilométereit 160 útépítő, 350 munkanap alatt, 450 munkagéppel megépítette az önkormányzati választásokig.

Az oligarchák ellen harcoló Seszták Miklóst mindenesetre látszólag nem zavarta, hogy az újabb szereplési lehetőséget, a többi között Simicska Lajosnak köszönheti. A fejlesztési tárca vezetője a helyszínen inkább arról emlékezett meg, hogy "az autópálya-szakasz átadásával nemcsak az ukrán határ, és vele együtt a magyarlakta Kárpátalja kerül egy jelentős lépéssel közelebb Magyarország központi részéhez, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti, határmenti része is vonzóbb befektetési területté válhat. Új munkahelyek jöhetnek létre, javulnak az itt megtermelt áruk piacra jutásának feltételei, megélénkülhet az idegenforgalom". Tehát helyiek, lehet hálásnak lenni.

És a szakminisztérium közleménye szerint a miniszter jelezte azt is, hogy az M3-as autópályának Vásárosnaménynál távolról sincs még vége. Mert hát, "az új kormány első ülésén döntés született a folytatásról". Vagyis arról, hogy az irányonként két forgalmi sávos sztráda Záhonyig vezető pályájának tervezése hamarosan elkezdődik. Amivel szavai szerint "a kormány kinyitja az ország kapuját kelet felé".

Ez a „keleti nyitás” stratégiája, illetve az Ukrajnában zajló polgárháború idején bizonyára időszerű is. De mert az M3-as határig vezető pályájának megépítésére egy-két évet még várni kell, az autósoknak egyelőre be kell érniük a gyakorlatban is használható, létező sztrádával. Ami a választások idején bizonyára kötelező ígérgetés nélkül sem semmi.

Pláne, ha valaki nem rest, és mer elég nagy időtávon elért eredményekkel dicsekedni. Amit a fejlesztési tárca meg is tett, közleményükben azt írják: „Míg másfél évtizede több mint 4 óra alatt juthattak el az autósok Vásárosnaményból a fővárosba, a kormányzat által támogatott folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára másfél órával csökkent az utazási idő". És valóban, a gyors eljutásban része van annak is, hogy az M3-as elérte a Tiszát, majd Nyíregyházát.

Más kérdés, hogy a közlemény konkrétan csak az elmúlt négy év eredményeire tér ki. Arra, hogy ebben az időszakban az M3-as Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 45,7 kilométerrel bővült. Méghozzá úgy, hogy a "több mint 55 milliárd forint összértékű munkálatok két ütemben folytak". Első nekifutásra a sztráda Nyíregyháza a 49-es főút közötti 33,8 kilométere épült meg. Arról az apróbb fiaskóról pedig ilyen ünnepi pillanatban talán nem is ildomos beszélni, hogy az autósok tavaly januárban kissé furcsa körülmények között vehették birtokba ezt a pályaszakaszt. Egészen konkrétan, mivel mintegy kétszáz méternyi burkolat forgalomtechnikai kialakítása valahogy nem készült el időben, az autópálya Nyíregyházáig vezető régi, illetve onnan Őr települése és a 49-es főút felé vezető új pályája között, a forgalom terelőútra kényszerült.

De ez már a múlt. Az autósok inkább az új gyorsforgalmi útnak örülhetnek. Amit, hogy még jobb legyen, az átadás napján díjmentesen használhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.