Szivattyús barátja van a kormánynak

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Grundfos szivattyúgyártó cégcsoporttal szerdán Budapesten.

Kim Jensen, a társaság regionális igazgatója az aláírás alkalmából tartott sajtótájékoztatón történelminek nevezte a megállapodást, amellyel szavai szerint a magyar kormány és a Grundfos formálissá is tette a gyakorlatban már évek óta tartó együttműködést. Hangsúlyozta, hogy a Grundfos rendkívül aktív tevékenységet folytat Magyarországon, sikerült beilleszkednie és integrálódnia a magyar gazdaságba és munkahelyeket is teremtett.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a dán vállalat folyamatosan növekedett az elmúlt években, és a magyarországi bővítést is tervezik, amelyre várhatóan már jövőre sor kerül.

Az államtitkár jelezte: a Grundfosszal kötött stratégiai megállapodás sorban a hatvanharmadik, amelyet a kormány az országban jelenlévő nagyvállalatokkal kötött eddig. Hangsúlyozta: a mostani megállapodás nem egy a sok közül, ez a kormány számára kiemelt jelentőséggel bír. Bizonyítja ugyanis, hogy a világ egyik legfejlettebb iparát működtető Dánia és a dán vállalatok perspektívát látnak Magyarországban, a magyar iparba történő befektetésben és a magyar munkaerő alkalmazásában.

Jelezte: a Grundfos területén, a szivattyúgyártásban piacvezető világcég, és Magyarország jelenleg ennek a világmárkának a termelési központja. Aláhúzta: a magyar kormány és a Grundfos tíz éve tartó együttműködése hosszú távú sikertörténet, és reményét fejezte ki, hogy ez a közös munka még évtizedekig folytatódni fog, továbbá, hogy a jövőben a dán cég még több tevékenységének Budapest, illetve a Dunántúl lesz a globális központja.

A magyar kormányt és a Grundfost több stratégiai cél is összeköti - húzta alá Magyar Levente. Példaként említette, hogy a magyar mezőgazdaságban az öntözés fejlesztését a cég együttműködésével, a Grundfos technológiájára építve szeretnék megoldani, és ennek előkészítése már folyik. Továbbá a vizes világbajnokság megrendezése is jó lehetőséget kínál a vállalattal való együttműködésre.

Közölte: a magyar kormány szándéka, hogy a kutatás-fejlesztési és az innovációs tevékenységet minden korábbinál nagyobb mértékben ösztönözze, és erre már megvannak a források. Ehhez a célhoz pedig jól illeszkedik a Grundfos azon elhatározása, hogy a mostaninál még nagyobb mértékben folytasson ilyen jellegű tevékenységet. Hozzáfűzte: a magyar kormány ehhez támogatást nyújt.

Kim Jensen utalt arra, hogy a Grundfos elkötelezett magyarországi tevékenysége iránt mind a gyártásban, mind a kutatás-fejlesztésben, a pénzügyi központján keresztül pedig a külföldi értékesítésben is. Emellett a cég Magyarországról irányítja a környező országokbeli tevékenységét is a szivattyútechnológiában.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a Grundfos sikere Magyarországon alapvetően a tatabányai emberek munkájának köszönhető, mert ők bizonyították be a cég számára, hogy érdemes beruházni és fejleszteni Magyarországon, és lehet a magyar szaktudásra és a magyar szakértelemre alapozva sikeresnek lenni. A sikert mutatja, hogy Tatabánya mellett már Székesfehérváron és Budapesten is jelen van a dán cég, amely mintegy 3000 embert foglalkoztat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.