Szijjártó üzbégekkel üzletel

A magyar kormány keleti nyitás stratégiájának sikere szempontjából nagyon fontos Közép-Ázsia, ezért Magyarország a jövőben szorosabbra fűzi gazdasági együttműködését Üzbegisztánnal, a második legfontosabb partnerével a térségben - hangoztatta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára taskenti tárgyalásai után.

Az Üzbegisztánba irányuló magyar export dinamikusan növekszik, az idei év első felében 50 százalékkal nőtt a tavalyi első félévhez képest - ismertette az adatokat a Taskentből telefonon nyilatkozó politikus, aki megbeszélést folytatott mások mellett az üzbég egészségügyi és a külgazdasági kapcsolatokért felelős miniszterrel.

Szijjártó Péter közölte: megkezdték a tárgyalásokat egy kötöttsegélyhitel-program megindításáról, amelynek keretében 50 millió dollár értékben magyar cégek végeznék a közvilágítási rendszerek modernizálását, valamint egészségügyi-orvosi berendezéseket szállítanának Üzbegisztánba.

Megbeszéléseket kezdtek arról is - folytatta -, hogy az üzbég fél a duplájára emelje a magyar fuvarozóknak kiadott fuvarengedélyek számát, ami azért fontos, mert egy jelentős mezőgazdasági megállapodás alapján egy magyar vállalat ötmillió euró értékben exportálhat szarvasmarhát a közép-ázsiai országba. Az üzlet megvalósulásához, a magyar szarvasmarhaexport megindulásához kell növelni a fuvarengedélyeket - hangsúlyozta.

Egyetértés volt továbbá annak fontosságában, hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. részt vehessen az üzbég villamosenergia-hálózat modernizációjában - közölte az államtitkár.

Hozzátette: arról is tárgyalnak, hogy a két ország orvostudományi egyetemei közötti együttműködés keretében orvosképzést, illetve -továbbképzést folytassanak.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a Richter meghatározó szereplője az ottani gyógyszerpiacnak, az üzbégek pedig nyitottak arra, hogy növekedjen a cég Üzbegisztánba irányuló exportja.

A keleti nyitás ösztöndíjprogrammal jövőre 30 üzbég hallgató kezdheti meg a tanulmányait Magyarországon - tájékoztatott a politikus.

A magyar és az üzbég fél Taskentben több megállapodást is aláírt: a magyar Eximbank és az üzbég HamkorBank közötti, továbbá a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a taskenti régió kamarája közötti együttműködési megállapodást, valamint a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az üzbég gazdaszövetség közötti dokumentumot. Emellett szándéknyilatkozat született egy üzbég-magyar kereskedőház létrehozásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.