Az eurózóna erős központja és újra piaci és hitelminősítői nyomás alá helyezett perifériája csapott össze pénteken Brüsszelben. A képlet egyszerű: az írek és a déli államok sürgősen a németek pénzét akarják, hogy elkerüljék a csődöt, míg Berlin sokkal tágabb együttműködést követel cserébe, hogy biztos legyen, jó helyre kerül a pénze. A megoldás már bonyolultabb, és súlyos vitákat kavar.

A csúcs felé közeledve a piacok újra felfedezték az ír, görög, portugál és spanyol papírokat, amelyeknek hozama újabb rekordokat döntött, miközben a Moody's előbb Athén, aztán Madrid tartozásait minősítette le, sürgetvén ezáltal is, hogy az eurózóna álljon elő végre hatékony eszközökkel és politikákkal e válságok kezelésére. Pontosabban: mutassa be végre a sokat emlegetett, s megannyi lábon álló - a pénzügyi mentőalapokat és a stabilitási paktum reformját is tartalmazó - „átfogó válaszát" a válságra, s a további hasonló krízisek megelőzésére. A várhatóan az éjszakába nyúló pénteki e folyamat fontos állomása, de az új építmény tervét a március végi rendes huszonhetes csúcson akarják ismertetni.

A csúcs homlokterében az úgynevezett versenyképességi paktum áll, amelyre homályos javaslatot február elején tett Merkel német kancellár és Sarkozy francia elnök, utóbbi azért, mert ily módon szeretne uniós döntéshozói szerepben tündökölni. A múlt hónapban kiszivárgott ötletek nagy ellenállást váltottak ki, mert nemzeti hatáskörbe tartozó kérdéseket érintettek, mint például a nyugdíjkorhatár megállapítása, vagy a bérindexálás rendszerének megszüntetése, de a konzultációk nyomán mára szépen mindenki belement a németek inspirálta új alkuba, kicsit formálva persze az eredeti felvetéseket.

Ám ahogy sejteni lehetett, a sok ötlet közül a németek számára a legfontosabb a költségvetési szigor elfogadtatása, méghozzá német mintára, vagyis az alkotmányba, de mindenképpen törvényi kőbe kéne foglalni, vésni az államadósság és a költségvetési deficit plafonjára vonatkozó előírásokat - az úgynevezett adósságféket -, s a másik paktumot, az említett növekedési és stabilitásit is át kéne ültetni a nemzeti jogszabályokba.

Az eurózóna állam- és kormányfői elé terjesztett megállapodási tervezet erre hangsúlyosan kitér. Egyebekben viszont fokozatosan módosult a németek ötlete, ahogy a valutaövezeti tagállamok inkább egyfajta menüt készítettek, amelynek lapjairól kiválaszthatják a számukra megfelelő gazdaságpolitikai elegyet. - Ehhez viszont ragaszkodni kell - mondták uniós források, akik emlékeztettek rá, hogy ezek az elképzelések egyáltalán nem újak, előkerültek már a kilencvenes évek végén, de nem lett belőlük kötelező és számon kérhető politika.

- A különbség az - mondják most a több mint egy évtizeddel ezelőtti vitákra jól emlékező brüsszeli veteránok, hogy a pénzügyi válság mindent megváltoztatott, s nyilvánvaló, hogy a dolgok nem mehetnek úgy tovább, ahogy eddig.
De az is nyilvánvaló, hogy a tagállamok helyzete eltér egymástól. A versenyképességét a bérindexálás rendszerében is óvó Belgiumban értelmetlen volna a szokásokon változtatni, másutt viszont nagyon is hozzá kellene illeszteni a béreket a termelékenységhez, hogy az eurózóna egésze legyen versenyképes.

A szövegtervezet szerint a tagállamok vállalják, hogy a béralkuk centralizációját oldani próbálják. Hasonlóképpen, nem lehetséges a nyugdíjkorhatár egységes emelése mondjuk a németek 67 éves szintjére, de azt függővé kell tenni a demográfiai folyamatoktól. Vagyis többnyire persze emelni kell a korhatárt.

Avagy a társasági adó. A németek és a franciák szemét eleve csípte az alacsony ír ráta, de nem tudták rávenni Dublint, hogy igyekezzék feljebb. Most viszont várható, hogy az Európai Bizottság a jövő héten már javaslatot is tesz a társasági adóalap egységesítésére. S mint Merkel kancellár még Berlinben megjegyezte, ha például az írek ebbe belemennek, akkor a német kormány támogatja, hogy a Dublinnak nyújtott sürgősségi mentőhitel kamatát csökkentsék. Athén számára is nyitva az út, ha hajlandó érdemben és nagymértékben privatizálni.

De még olyan lehetséges intézkedéseket is takar a versenyképességi paktum - vagy új nevén európaktum -, hogy a kiskereskedelem nyitva tartási szabályain enyhíteni kell, s egyes védett szektorokat meg kell nyitni a verseny előtt, vagyis a közös jelszó a liberalizálás lesz.

E paktum elfogadásától függ, hogy a németek milyen álláspontra helyezkednek a jelenlegi ideiglenes és a 2013-tól végleges pénzügyi mentőalapokba helyezendő pénzek és garanciák ügyében, s hogy milyen jogosítványokkal ruházzák fel ezen szervezeteket. A bajt most szimatoló portugálok - akiknek hamarosan benyújtandó megsegítési igényében a piac nem kételkedik, hiába érkeztek Brüsszelbe újabb megszorító csomaggal, amely a GDP 0,8 százalékára rúg idén és munkapiaci reformot is tartalmaz - sürgős döntést szorgalmaznak az alapokról, s ezt a kényszert használják ki a németek.

A végső alkut valóban sürgeti a piaci megítélés alakulása - senki sem hiszi, hogy a görögök megússzák az adósság átütemezése nélkül -, de lassítja a tagállamok belső helyzete. Merkel azért követel, mert az euróövezeti megoldásokat nagyon borúlátóan megítélő közvéleményt meg kell győznie arról, hogy még több pénzt kell bedobni a közösbe. Másutt, részben a válság és a megszorítások hatására, előretör a szélsőjobb, s nem enged Európának.

A holland kormányt az euroszkeptikus és iszlámellenes Geert Wilders tartja sakkban, aki ellenzi minden további hatáskör átadását Brüsszelnek. A németek kormányközi alapon képzelték el az együttműködés magasabb szintre emelését, de az kiváltotta a Bizottság és a Parlament ellenállását. Most úgy néz ki, hogy a versenyképességi paktum nyomán kialakítandó nemzeti gazdaságpolitikai elegyek tartalmát az európai szemeszter folyamán elemzik, vagyis lesz közösségi ráhatás.

S érzékelve a szigor veszélyes társadalmi hatásait José Manuel Barroso „konvergencia és versenyképességi paktumról" beszélt, arra figyelmeztetve, hogy nem kéne megfeledkezni a foglalkoztatás bővítéséről, a szociális közegről és a gazdasági növekedés ösztönzéséről sem. Jó dolog az adósságfék, de gyorsítani is kéne közben. Az eurózónán kívüli országok egyelőre szintén külső szemlélők, ezt zokon is veszik, de csatlakozhatnak a versenyképességi paktumhoz, ha akarnak, a valutaövezeti tagok megállapodása után.

Elemzők - például a befolyásos Bruegel kutatóintézet munkatársai, André Sapir és Darvas Zsolt - arra is felhívták a figyelmet, hogy a versenyképességi paktum ugyan jó ötlet, de a mostani válságot nem kezeli, igaz, a következőt megelőzheti. Most a bankok és az államadósságok helyzetét kellene rendezni, minthogy a válság alapvetően nem fiskális jellegű volt. Hiteles banki stressz tesztre lenne szükség, hogy ténylegesen látni lehessen, mekkora a probléma, s miképpen lehetne megoldani. Amíg ez nem ismert, elég nehéz válaszolni arra a szintén alapkérdésre, hogy a görög, ír és egyéb még várható mentőakciókban mekkora szerepet játszott, játszik a német és francia bankok megóvásának elsőbbsége Berlinben és Párizsban.