Szexvideó a Glaxo korrupciós botrányában

Pikáns szállal bővült a brit gyógyszeripari óriás, a GlaxoSmithkline (GSK) kínai vesztegetési ügye. A cég vezetőihez ugyanis eljuttatták azt a szexvideót, amelynek főszereplője Mark Reilly, a GSK régiós főnöke és kínai barátnője. A kétgyermekes, feleségétől külön élő Reillyről és partneréről rejtett kamerával készített felvételt a GSK igazgatóságának valamennyi tagja megkapta, még tavaly márciusban, de a tényt csak most szellőztette meg a brit sajtó.

A cégnél arra vártak, hogy a csomagot követi-e konkrét zsarolási kísérlet. Reilly számára engedélyezték, hogy magánnyomozót fogadjon a felvétel körülményeinek felderítésére, valamint azt, hogy kitől jött tavaly tavasszal az a három e-mail, amelyekben súlyos korrupciós gyanút fogalmaznak meg a GSK-val szemben. A cég belső vizsgálatot indított, de az nem tárt fel törvénysértéseket.

Az egyelőre nem ismert, hogy a sanghaji magánnyomozó cég 20 ezer fontos megbízatása milyen eredményt hozott, az azt vezető Peter Humphreyt és kínai származású feleségét ugyanis tavaly júliusban illegális adatgyűjtés gyanújával letartóztatták. A Skorpió Projekt fedőnéven indított nyomozás Vivien Shi üzletasszonyra, a GSK egyik magas beosztású korábbi kínai munkatársára fókuszált, de hogy ő lett volna a háttérben, arról nincsen információ. Mindenesetre érdekes egybeesés, hogy a Humphrey házaspár letartóztatása adta meg a kezdőlökést a helyi hatóságok vizsgálatához.

Mark Reilly ekkor lemondott a GSK kínai leányvállalatának vezetéséről, hazaköltözött, de a cég alkalmazottja maradt. Szerepének tisztázására és a nyomozás elősegítésére visszatért Kínába. Rosszul tette, a hatóságok ugyanis letartóztatták, májusban pedig azzal gyanúsították meg, hogy ő az agytrösztje a GSK kiterjedt kínai korrupciós hálózatának, amely az orvosok és egészségügyi döntéshozók egész sorát vesztegette meg, hogy a brit cég gyógyszereit írják fel betegeiknek.

A Daily Mail beszámolója szerint a doktorokat nemcsak pénzzel, hanem ingyenes utazásokkal, ajándékokkal és szexuális szolgáltatásokkal is kényeztette a GSK, 320 millió font összértékben. Ebből 90 milliót bizonyíthatnak Reillyre, akit ha bűnösnek találnak, életfogytiglanra is ítélhetnek. Eddig 45 személyt azonosítottak a korrupciós visszaélésekkel kapcsolatban. A GSK is komolyan veszi az ügyet, hiszen egyik legígéretesebb piacáról van szó; a vállalat közleményben jelezte, hogy bonyolult és komplikált az ügy, amelynek felderítésében a gyógyszeripari óriás szorosan együttműködik a kínai nyomozó hatóságokkal.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.