Csak az jár rosszul, akinek azonnal kell repülnie

Nemcsak a Malév ügyfélszolgálata elérhetetlen, a biztosítóknál is káosz van. Aki hamar haza akar jutni, annak fizetnie kell.

A tapasztalatok szerint hiába a biztosítások és a kormány elkülönített kétmilliárd forintja a Malév csődjére, aki hamar haza szeretne jutni, annak a zsebébe kell nyúlnia, és megfinanszírozni a hazafelé szóló repülőjegyet. Utólag aztán benyújthatja a kárigényét a biztosítójához és a légitársasághoz is. 

– Reggel mentünk volna haza Amszterdamba, s nem túl sok pénzünk volt, mert elég jól éreztük magunkat az elmúlt napokban Budapesten – mondja Cian O'Connell, aki barátjával együtt utazott volna. Immár nyugodtan beszélt a reggel történtekről, mert zsebében volt a KLM-jegye, méghozzá a déli járatra, tehát csak két órát bukott, s délután már otthon kortyolgatja a kávéját. 

– 120 euróba került ez a jegy, amiről azt állítják, vissza fogom kapni. Teljesen felkészületlenül ért minket a helyzet, mert reggel még csak késésről tájékoztattak minket, majd hétkor jött a hír, hogy a légitársaság leállt. Volt biztosításom ilyen esetre, de az otthoni cég még semmit nem tudott mondani, ezért úgy döntöttem, inkább megveszem a jegyet saját zsebből, aztán lesz, ami lesz – mondja a fiatalember.

– Előbb azt mondták, átfoglalják a járatokat, de nem értem, miért tették, hiszen így mindenki beállt a hatalmas sorokba a Malév-pultokhoz, ahol semmit sem tudtak mondani – hatalmas volt a szervezetlenség – mondja.

Malév-utasok arról számoltak be, hogy az ügyfélszolgálat elérhetetlen. Noha a Népszabadság kérdésére a Malév reggeli sajtótájékoztatóján azt mondták, az ügyfélszolgálatot megerősítették, ennek aligha van látszatja. Hozzátartozik, hogy a Malév telefonos központja normál időszakban is elég nehezen elérhető, ráadásul alvállalkozó üzemelteti, tehát ha meg is növelték a kapacitást, a napi többezres, vagy tízezres forgalomra biztosan nincsenek felkészülve. 

Mint elhangzott: a Malév ezidáig több mint 750 ezer foglalást regisztrált az októberig tartó időszakra. Ezeknek a nagy része még ki nem fizetett jegy, azok módosítását annál az utazási irodánál kell kezdeményezni, ahol a foglalást készítették. 

Akik a neten, kártyával vásároltak jegyet, azoknak nincs mit aggódniuk, nem teljesített szolgáltatásra hivatkozva kell reklamálni a banknál, és az ügy kivizsgálása után a kártyatársaság visszafizeti a jegy teljes árát. 

Akiknek légitársasági csődbiztosítása volt, azok vissza fogják kapni a repülőjegyüket, de az első néhány napban a tapasztalatok szerint nincsenek kidolgozott eljárások arra, miként biztosítsanak új jegyet az utasoknak anélkül, hogy fizetnie kellene a jegyért. 

'A fájdalom elmondhatatlan. Úgy érzem, mindannyiunk nevében mondhatom, életünk értelme volt ez a cég. Nincs végszavam, nehéz búcsúzni' – írta a vezérigazgató.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.