Szerbia megállapodott az IMF-fel

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) megállapodott Szerbiával az országnak megítélt 3 milliárdos kölcsön ötödik részletének lehívásáról. Az IMF belement a nyugdíjak illetve az állami bérek megemelésébe, a szerb parlamentnek pedig pénzügyi felelősségvállalást kell tennie.

A tervezettnél egy nappal később, de végül sikeresen, megállapodással zárultak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének Belgrádban a szerb kormánnyal folytatott tárgyalásai.

Az Albert Jäger vezette delegáció a tavaly Szerbiának megítélt 3 milliárd eurós IMF-hitel ötödik, 380 millió eurós részletének lehívását megelőző felülvizsgálatot végezte el az elmúlt két hétben a szerb fővárosban.

A megállapodás - amelynek részleteit a csütörtöki szerb sajtó ismertette - legfontosabb eleme, hogy a tervezettnél korábban, jövő április helyett már januárban megemelik a közszférában dolgozók bérét és a nyugdíjakat.

A juttatások - amelyeket a 2008 végi szinten fagyasztottak be - jövőre három lépésben nőnek: először januárban a 2010. második félévi infláció mértékével - várhatóan majdnem 3 százalékkal -, azután áprilisban, végül októberben. A második emelés mértékét két százalékos értéknek, a 2011. első negyedévi inflációnak és a GDP-növekedés felének összege adja majd meg. Az októberi korrigálás mértéke a 2011. első félévi inflációhoz fog igazodni.

Az IMF a közalkalmazotti fizetések és nyugdíjak régóta várt emelésén kívül beleegyezett abba is, hogy azok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíja nem éri el a 20500 dinárt (nagyjából 55 ezer forintot), ősszel 3500-5000 dináros (9500-13500 ezer forintos) egyszeri juttatásban részesüljenek. A nagyjából 1,6 millió szerb nyugdíjasból egymillió felel meg a feltételnek.

A megállapodásban Belgrád vállalta, hogy szeptember 20-ig beterjeszti a parlament elé a pénzügyi felelősségvállalásról szóló törvényt. Ellenkező esetben az IMF igazgatótanácsa szeptember végi ülésén nem ad zöld jelzést Szerbiának az esedékes hitelrészlet lehívásához. Ez a jogszabály hivatott biztosítani, hogy a szerb államháztartási hiány 2011-ben nem fogja meghaladni a GDP 4 százalékát.

Ezen kívül Szerbia vállalta, hogy legkésőbb a jövő év közepéig megalakul a pénzügyi tanács; ez a testület fogja felügyelni a 2012-es költségvetés elkészítését.


Jäger figyelmeztetett: nem lesz könnyű a szerb lakosságnak sem az idei utolsó negyedév, sem a 2011-es esztendő. A gazdasági növekedés ugyanis csak igen vontatottan indul be - az IMF az idei évre 1,5 százalékos, jövőre 3 százalékos bővüléssel számol -, és a munkanélküliség még egy darabig emelkedni fog - jósolta a szakember.

A Szerbiával kötött IMF-hitelmegállapodás következő felülvizsgálata októberben esedékes. A tárgyalások fő témája várhatóan a 2011-es költségvetés szerkezete lesz majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.