Szeptemberig harmadával nőtt az épített lakások száma

Az év első kilenc hónapjában a közép-magyarországi régióban egyharmaddal több lakás épült, mint az előző év azonos időszakában, miközben országos szinten a bővülés ennél kisebb mértékű, 26,8 százalék volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható tájékoztatóból.

Az idei év január-szeptemberében a régióban összesen 2486 építési engedélyt adtak ki, 26,5 százalékkal többet, mint 2013 azonos időszakában. A KSH adatai szerint az ország egészében, ennél nagyobb mértékben 30,4 százalékkal nőtt a kiadott engedélyek száma.

Az átadott lakások országon belüli arányát tekintve a vezető szerepet továbbra is a közép-magyarországi régió tölti be, ugyanis az új lakások fele ebben a térségben létesült.

Budapesten 2014 első három negyedévében 1474 új lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt a szakhatóságok, több mint háromtizeddel többre, mint egy éve ilyenkor. Az építtetői kör összetétele a tavalyihoz képest lényegében nem változott: a vállalkozások továbbra is az új lakások kétharmadára, míg a természetes személyek háromtizedére adtak megbízást.

A fővárosban az év első kilenc hónapjában átadott lakások átlagosan 78,9 négyzetméteres alapterülettel épültek, 7,3 négyzetméterrel kisebbel, mint egy évvel korábban. Az új lakások nagyságkategória szerinti összetétele a 60 négyzetméternél kisebb alapterülettel épültek irányába tolódott, mivel az év első kilenc hónapjában a lakások fele, míg tavaly ilyenkor mintegy 40 százaléka tartozott ide.

Az építésügyi szakhatóságok 2014 első kilenc hónapjában 1069 új lakás építését engedélyezték Budapesten, 257-tel többét, mint egy évvel korábban.

Pest megyében január–szeptemberében 1079 új lakás épült, 37,8 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az átadott lakások számának bővülése az építtetői kör átrendeződésével járt együtt: a természetes személyek megbízásából épült lakások aránya számottevően, 56,8 százalékról 72,1 százalékra emelkedett, míg a vállalkozásoké 33-ról 27,7 százalékra mérséklődött. Az építési formák közül változatlanul a családi házas építkezések dominálnak, részarányuk a tavalyi 74,6 százalékról 80 százalék fölé emelkedett.

Az átlagos lakásméret 8,6 négyzetméterrel, 115,3 négyzetméterre nőtt a megyében az előző évhez képest. A Pest megyei építésügyi szakhatóságok 2014 első kilenc hónapjában 1417 új lakás építését engedélyezték, 264-gyel többét, mint egy éve ilyenkor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.