Szépítik a számokat a közmunkások

Első ránézésre nagyon szépen festenek a pénteken közzétett friss hazai foglalkoztatási adatok. Ezek szerint a munkaerőpiacon megindult kedvező tendenciák folytatódtak a május és július közötti időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett mutatók szerint a foglalkoztatottak köre 4,22 millió főre duzzadt, ami 139 ezer fős növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest.

Az adatok bontása azonban erősen árnyalja a képet, s bizony az derül ki, hogy maradéktalan örömre azért nincs ok. A fejlődés ugyanis éppen az elsődleges munkaerőpiacon a legalacsonyabb – minden hazai munkahelyet ide számolunk, amely nem közmunka.

Londoni magyar pincér is javít a képen
Londoni magyar pincér is javít a képen
Eddie Keogh / Reuters

Itt 3,89 millió dolgozót regisztrált a statisztikai hivatal, ami bár közel 60 ezer fős bővülés az egy évvel korábbihoz képest, ám ez mindössze 1,6 százalékos növekedés jelent. A 20–64 éves korcsoport esetében – mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal 69,1 százalékra nőtt.

Az EU 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 76,3, a nőknél 62,1 százalék. Ebben a körben azonban a közfoglalkoztatottak is szerepelnek, s éppen ez az, ami már nem feltétlenül örömteli, miután az összesített adatokat is aránytalanul szépíti. Az említett, 4,22 milliós teljes foglalkoztatási mutató ugyanis valóban impozáns, ám a legnagyobb növekedést a közmunkások számában mérte a KSH.

Állományuk közel 65 ezerrel ugrott meg egy év alatt, amely számszerűen a valódi munkaerő-piaci növekedésnél is nagyobb „teljesítmény” – hiszen az csupán 59,4 ezer volt –, ráadásul arányait tekintve mindez 41,3 százalékos fejlődés. A vizsgált időszakban meghaladta a 222 ezret a közmunkások száma. Azt azért nem szabad elhallgatni, hogy az alkalmazottak száma a közmunkások nélkül is gyarapodott, ami valóban pozitív folyamat.

A honi foglalkoztatási számokat a „külföldi telephelyen dolgozók” is szépítik, ráadásul nem is kicsit. A statisztikák most arról mesélnek, hogy júliusban 111 ezer külföldön dolgozót soroltak az itthon tevékenykedők közé, amely 15 százalékos növekedés egy év alatt. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint röviden csak annyit mondott lapunknak, hogy láthatóan a közmunka – alighanem a szezonalitás miatt is – és a külföldön dolgozók sokat szépítenek a magyar foglalkoztatási mutatókon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.