Szép osztalékot fizet az MVM

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) 35,1 milliárd forint osztalékot fizet a tavalyi év után, amiből 20 milliárdot már 2009-ben kifizetett. A további 15,1 milliárd forintot 2010 augusztusától fizetik ki - közölte a társaság.

Az MVM nem konszolidált adózott nyeresége a múlt évben elérte a 36,73 milliárd forintot - mondta Tringer Ágoston, az MVM kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére. Így lényegében a teljes nyereséget kifizetik osztalékként.
A közgyűlésen az MVM tulajdonosai - köztük a magyar állam 99,87 százaléknyi részvénnyel - a 2009. évi konszolidált mérleget 814,73 milliárd forint főösszeggel hagyták jóvá. A társaságcsoport konszolidált adózott nyeresége 2009-ben 60,81 milliárd forint volt.

A közlemény szerint Mártha Imre, az MVM  vezérigazgatója a beszámoló ismertetésében az MVM csoport eddigi legeredményesebb évének minősítette a múlt évet. A kiemelkedő jövedelmezőséget a gazdasági válság okozta villamosenergia-igény csökkenése és a korábbinál alacsonyabb nagykereskedelmi értékesítési árak ellenére sikerült elérni.
A közgyűlés elfogadta az MVM Zrt. és az MVM csoport 2010. évi üzleti tervét, az elkövetkező két üzleti évre vonatkozó kitekintést és az aktualizált középtávú üzleti stratégiát.

A vezérigazgató ennek kapcsán hangsúlyozta, kiemelt feladatuk a cégcsoport tőzsdei elvárásoknak is megfelelő átlátható, eredményes működtetése. Mártha Imre fontos feladatként határozta meg az MVM belföldi piacon való tulajdonosi jelenlétének erősítését, elsősorban az MVM termelői portfoliójának fejlesztését szolgáló beruházások folytatásával.

A közgyűlés megerősítette, hogy a rendszerirányítási tevékenység függetlenségét az integrált vállalatcsoporton belül az ITO (Independent Transmission System Operator) modell választásával biztosítja.  Az Európai Unió harmadik liberalizációs csomagja kínálja fel ezt a megoldási lehetőséget, ami az anyacégtől való teljes elválasztást írja elő, olyan mélységig, hogy például az alkalmazottaknak külön-külön éttermet kell fenntartani. Másik lehetőség a tulajdonosi szétválasztás lett volna.

A közgyűlésen a részvényesek tájékoztatást kaptak az MVM csoport beruházásainak helyzetéről, illetve az erőművi projektek alakulásáról. A közlemény hangsúlyozza, hogy a kedvező árú, és környezetkímélő villamosenergia-ellátás biztosítása érdekében indított fejlesztések előkészületei ütemesen haladnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.