Szép januárja volt a tőzsdének

Jól indította az évet a Budapesti Értéktőzsde származékos piaca, és a certifikátok kereskedése is jelentős emelkedést mutatott, miközben a BÉT részvénypiaci aktivitása 2014 januárjában kicsit felülmúlta az előző év első hónapját – közölte ma a börze.

Az év első hónapjában a részvények napi átlagforgalma 9 milliárd forint volt, ami kismértékben felülmúlta a tavaly januári teljesítményt. A határidős forgalom 31,6 százalékkal múlta felül a tavaly januári értékeket. A részvénypiaci rangsor első helyén ezúttal is a Concorde Értékpapír Zrt. végzett, melyet az Erste Befektetési Zrt. követett, harmadik helyre pedig a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe került.

A BÉT azonnali piacának teljes forgalma januárban meghaladta a 205 milliárd forintot, amiből a részvénypiaci forgalom 198 milliárd forintot tett ki. A részvényszekcióban továbbra is komoly érdeklődés mutatkozott a certifikátok iránt: a közel 254 millió forintos napi átlagforgalom 40 százalékkal múlja felül a 2013. decemberit, de az egy évvel ezelőtti januárit is sikerült 17,7 százalékkal felülteljesítenie.

A múlt hónaphoz hasonlóan a részvénypiaci rangsor első helyén a Concorde Értékpapír Zrt. végzett, a forgalom 19 százalékát adva. Ezt követte az Erste Befektetési Zrt. 15,8 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen ezúttal a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe került 11,1 százalékos értékkel. Januárban a negyedik helyen az Equilor Befektetési Zrt. végzett 9,2 százalékkal, melyet szorosan követett az ötödik helyen a Wood & Company Financial Services a.s., 7,8 százalékos részesedést kihasítva a forgalomból.

2014 első hónapjában a derivatív piaci számok jelentősen magasabbak voltak 2013 januárjához képest: az árfolyamértéken számolt 514 milliárd forintot meghaladó összforgalom 31,6 százalékkal volt magasabb, míg a közel 1,6 millió darabos kereskedett kontraktus 36,3 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőtti értékhez képest. 2013 decemberéhez viszonyítva is javult a forgalom: 25 százalékkal volt idén januárban magasabb mind az árfolyamértéken vett forgalom, mind a kereskedett kontraktusok száma. Külön kiemelendő a határidős devizák erős teljesítménye, ahol a 410 milliárd forintos forgalmat 1,4 millió darab kontraktus keretében kötöttek le a szekciótagok, mely értékek 50 százalékot meghaladó felülteljesítést mutatnak az egy évvel korábbi értékekhez képest.

A származékos piac termékcsoportonként vizsgált rangsorainak első helyeit tekintve ezúttal az egyedi részvény alapú és opciós devizakontraktusok körében történtek változások. Januárban a deviza opciók esetében az első helyre újra a Raiffeisen Bank Zrt., a második helyre az Equilor Befektetési Zrt. került. Az egyedi részvények esetében az első hónap során az Erste Befektetési Zrt. volt a legaktívabb, akit Buda-Cash Brókerház Zrt. majd a Raiffeisen Bank Zrt. követtek.

A többi termékcsoportban ugyanakkor az első helyeket tekintve változatlanul az alábbi cégek álltak a vezető helyen: a határidős deviza termékekben a Raiffeisen Bank Zrt., a BUX indexre épülő instrumentumok tekintetében az Erste Befektetési Zrt., míg a gabonakontraktusokban az IKR-Bróker Tőzsdeügynöki Kft. foglalta el az első helyet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.