Szentgotthárdon bővít az Opel

Ötszázfős létszámbővítést hajt végre, valamint új oktató- és szolgáltatóközpontot hoz létre az amerikai General Motors (GM) és leányvállalata, az Opel Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Joachim Koschnicke, az Opel csoport kormányzati kapcsolatokért felelős európai alelnöke sajtótájékoztatón pénteken Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A GM tavalyhoz képest az idén 50 százalékkal, 580 ezer darabra szeretné növelni a legyártott motorok számát, ezért 2015-ben 500 új alkalmazottat vennének fel - ismertették. Jelenleg 1400 ember dolgozik a szentgotthárdi gyárban.

Emellett az őszre oktatóközpontot hoznak létre az autógyártó szentgotthárdi motorgyárának a területén 1,7 millió eurós (bő 500 millió forintos) beruházással. A beruházási összegből 700 ezer eurót a központ épületének kialakítására, 1 millió eurót eszközbeszerzésre fordítanak. A központ biztosítani fogja az Opel munkaerő-utánpótlását, egyszersmind a duális képzés fontos központja lesz a nyugat-magyarországi régióban - közölte az Opel csoport alelnöke.

Bejelentették azt is, hogy a General Motors üzleti szolgáltató cége, a GBS májusban Budapesten nyitja meg globális pénzügyi és számviteli szolgáltatóközpontját, amely kezdetben 40 embernek fog munkát adni, később a létszám 80-ra emelkedhet.
Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország állja a sarat az új beruházásokért folytatott, egyre élesedő nemzetközi versenyben. A miniszter kiemelte: 2014-ben a Magyarországon végrehajtott beruházások összértéke elérte az 5216 milliárd forintot, ez 14 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ez a legnagyobb ütemű növekedés 1998 óta.

Az Opel és anyavállalata a magyar munkaerő szaktudására és hatékonyságára építve, a legkorszerűbb technológiát alkalmazva erősíti a magyar nemzetgazdaságot - mondta Szijjártó Péter.

Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete kijelentette: számos amerikai vállalatnál tett látogatást, azóta, hogy egy hónapja elfoglalta állomáshelyét, ami azt jelzi, hogy pozitív a befektetési környezet Magyarországon, és kiváló a magyar munkaerő. A nagykövet nagyon szilárdnak nevezte a magyar-amerikai gazdasági viszonyt.

Az Opel által kiadott sajtóközlemény szerint az új oktatóközpont mintegy 100 diák egyidejű szakmai képzését fogja biztosítani, emellett további száz, a duális képzésben részt vevő diák számára nyújt részképzéseket. A tanműhelyeket automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítják ki. Ugyanitt létrehozzák a következő tanévben induló szombathelyi duális gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is. A GM eddig összesen 1,5 milliárd euró beruházást hajtott végre Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.