Szelektíven csökkentik az alapélelmiszerek áfáját Szlovákiában

A pozsonyi törvényhozás több ellenzéki képviselő módosító javaslatainak elutasítását követően jóváhagyta azoknak az élelmiszereknek a listáját, amelyeknek az általános forgalmi adója januártól a jelenlegi 20 százalékról 10-re csökken.

A változás a friss és előhűtött sertés-, marha-, baromfi-, juh-, kecske- és nyúlhúsokra vonatkozik, a mélyhűtöttekre nem. Ugyanilyen mértékben mérséklik az édesvízi halak, valamint a kenyér, a tej és a vaj áfáját is. A kormánypárti képviselők szerint a törvénymódosítás következtében jövőre 76,9 millió euróval csökkennek az adóbevételek. Robert Fico kormányfő azt hangsúlyozta, hogy ezzel az intézkedéssel a hazai termelőket, valamint a kispénzű polgárokat támogatják.

Az ellenzéki képviselők elsősorban amiatt tiltakoztak, hogy a kormánypártiak csupán a második olvasatban, módosító indítványként tették nyilvánossá a listát, amelyből például a friss gyümölcsök, a zöldségek, továbbá a sajtok is kimaradtak. Ezzel a módszerrel kizárták az alapos parlamenti vita lehetőségét, minden ellenzéki indítványt lesöpörtek.

Lapunknak nyilatkozva Csicsai Gábor a jövő évi parlamenti választások előtti átlátszó kampányfogásnak minősítette a jelenlegi jogszabály módosítását, amely azonban nem szavatolja az árak csökkentését, ráadásul sokkal inkább a tehetőseknek kedvez.

– Ha valaki kilogrammonként 25 euróért vásárol bélszínt, akkor 2,5 eurót kap majd a Fico-kormány állítólagos szociális csomagjából, akinek viszont csak 3 eurós húsfajtára futja, mindössze 30 centet takaríthat meg, holott neki lenne sokkal nagyobb szüksége kiadásainak mérséklésére. Az áfacsökkentés természetesen alapjában véve jó dolog, de a jelenleginél sokkal célirányosabb megoldásra lett volna szükség, és csak akkor lenne számunkra is elfogadható, ha minden alapvető élelmiszerre vonatkozna – érvelt a Híd párt szakpolitikusa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.