Szédítően felpörgött a hazai ingatlanpiac

Kiemelkedő, az elmúlt évek legnagyobb darabszámú forgalmával zárt az idei első hónap. A Duna House becslése szerint januárban országosan 12 970 adásvételi tranzakció zajlott.

A végtörlesztés utolsó havában várható volt a forgalomnövekedés, amellyel egy időben jelentkezett a befektetési célú vásárlás megnövekedése. Ez utóbbi a januári forgalom közel egyharmadát tette ki, így a két jelentős ingatlanpiaci esemény összhatásaként a kínálat és a kereslet időben egymásra tudott találni.

2012-re a 2011. évihez hasonló tranzakciószámot várunk. Az első negyedév (főleg a végtörlesztés áthúzódó hatása miatt) lényegesen erősebb lesz, mint 2011 hasonló időszaka, ami historikusan is jelentős negyedéves mélypontnak számított. A januári 12 970 darabos havi tranzakciószám több mint két és félszer akkora, mint a tavalyi hasonló érték, és hároméves csúcsnak számít, de a jelentős egyszeri hatások miatt nem beszélhetünk még trendfordulóról.

Amennyiben nem lesz negatív gazdaságpolitikai fordulat, vagy ilyen jellegű piaci várakozás (mint volt például tavaly a moratórium miatt), akkor a második és harmadik negyedév hasonlóan alakulhat, mint 2011-ben. Az utolsó negyedévben a forgalom várhatóan nem éri el a 2011. évi értéket, amit a végtörlesztés egyszeri hatása jelentősen befolyásolt.

A hitelpiac tekintetében arra számít a Duna House, hogy a végtörlesztési időszak után újra megindulhat a verseny a bankok között, aminek eredményeképpen a jelzálog alapú hitelek THM-je a mostani 13-16 százalékról 10 százalék környékére csökkenhet.

A végtörlesztési időszak kapcsán az Otthon Centrum (OC) is közzétett egy felmérést. A franchise ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint a használt lakások piacán a végtörlesztés miatt eladásra kínált lakások árai mindössze 2 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly október és idén január vége között, a más célból eladásra kínált lakások áraihoz képest – közölték.

Decemberben és januárban – az OC közreműködésével – lezajlott adásvételek 27 százaléka volt olyan, hogy végtörlesztés miatt adta el a lakást a tulajdonosa. Ez a két hónapban együtt, országosan 4-5 ezer lakásra becsülhető – fejtette ki Déry Attila az OC vezető elemzője. 

A kényszerértékesítés ugyan csak 2 százalékkal csökkentette az árakat, de egyes földrajzi területeken és szegmensekben nagy volt az eltérés. Például Budapesten a családi házakat 17 százalékkal olcsóbban lehetett megvenni, ha a tulajdonos kényszerhelyzetben volt. A panellakásoknál 5 százalék volt az árcsökkenés a fővárosban.

A végtörlesztés miatt esnek a lakásárak
Kurucz Árpád 2011.03.04. Digitális 2011. március 4. Fundamenta Lakásvásár, lakás, ingatlan. Fotó: Kurucz Árpád
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.