Szédítő privatizációra készül Moszkva

Szédítő összegű privatizációt készülnek lebonyolítani Oroszországban. Ennek mértéke egyes becslések szerint elérheti az ezer milliárd rubelt, ami 3450 milliárd forintnak felelne meg.

Pontos listát a piacra dobandó vagyonelemekről még nem hoztak nyilvánosságra – írta a Napi.hu. Alakszej Kudrin pénzügyminiszter ugyanakkor már beszélt a magánosítás említett értékéről, s az is kiderült, hogy már most vannak érdeklődők a projekt iránt. Hozzátette: ekkora volumenű ügyletsorozatot nem lehet egy év alatt összehozni, ám két év alatt már megoldhatónak látszik. 

Ráadásul némi információt is ismertetett a lehetséges cégekről, így beszélt a Rosznyefty olajcégről, amelynek 19,5 százalékát értékesítené az állam. Csak ebből az üzletből 500 millió rubeles bevétel jöhet össze. Korábbi hírek szerint a listán szerepelhet a világ legnagyobb gyémánttermelője, az Alrosa, az olajtermelő vállalat, a Basnyefty, s Vlagyimir Putyin államfő még decemberben az Aeroflot légitársaság magánosításáról is beszélt.

Az érdeklődök között van a Lukoil, a legnagyobb magánkézben lévő orosz olajcég, amely bejelentette: megvenné a Basnyefty olajvállalat állami részesedését. Viktor Vekszelberg orosz milliárdos sem bírt sokat csöndben maradni, s szombaton azt mondta, hogy megvenne néhány orosz bányát. Ő az első orosz oligarcha, aki hivatalosan is érdeklődést tanúsított a kormány privatizációs terve iránt. Vekszelberg leszögezte ugyanakkor: az orosz olaj- és gázipar hidegen hagyja.

Az orosz kormánynak azért kell a forrásszerzésnek ezen módját választania, mert a kőolaj árának drasztikus esése jelentősen apasztotta költségvetési bevételeit. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.