Széchenyi Pihenőkártya már jövő nyártól

A tervezettnél korábban, már jövő nyárra várható az üdülési csekkeket felváltó Széchenyi Pihenőkártya bevezetése. A kártyát mindössze 16 százalék adó terheli évi 300 ezer forintos keretig.

Lapunk kérdésére jelentette be egy mai sajtóbeszélgetésen Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, hogy már a 2011-es szezonra bevezetik a Széchenyi Pihenőkártyát. Napokon belül elkészül az a kormányrendelet tervezet, amely a kártyával igénybe vehető szolgáltatások TEÁOR számát sorolja fel.

Egyelőre azt viszont nem tudni, hogy az elektronikus alapú kártya technikai hátterének megteremtése - vagyis az elfogadóhelyi terminálok beszerzése és kiépítése - mennyi időt vesz igénybe, de a kormányzati szándék szerint 3-4 hónapnál nem többet.

Az érvényes, vagyis a kártya bevezetéséig megvásárolt üdülési csekkek folyamatosan futnak ki a rendszerből. A Széchenyi Pihenőkártyáról annyit biztosan lehet már tudni ugyanakkor, hogy mindössze a 16 százalék adó terheli majd, ellentétben az üdülési csekkel, amin összességében 25 százalék az adó- és járulékteher.

A csekkek után a szolgáltatóktól 6 százalékos jutalékot vonnak le, aminek egy része szociális célokra megy. A pihenőkártyát csak 1,5 százalékos kezelési költség terheli, miközben még nem eldöntött kérdés, hogy a szociálisan rászorulók számára mennyi jut üdültetésre, és hogy honnan.

Horváth Endre kifejtette, hogy a kártyától már kezdetben 30-34 százalékos kereslet növekedést várnak a belföldi turizmusban. Előnye lesz, hogy bármilyen összeg levonható róla, az üdülési csekkel ellentétben nem kell kerekíteni, és nem csak bizonyos címletekben költhető el. Az államtitkár a pihenőkártyáról további részleteket nem közölt, mivel a rendszer még képlékeny, a részletek kormánydöntésre várnak.

Arra a kérdésünkre sem kaptunk még választ, hogy az egészségpénztári befizetésekhez kapcsolódó adókedvezményt eltörli-e a kormány, vagy az öngondoskodás gyakorlatának szorgalmazása jegyében hosszú távon sem nyúlnak hozzá. Az államtikár-helyettes bejelentette viszont, hogy a turisztikai szolgáltatókat sújtó, az uniós átlag feletti áfa-csökkentése ebben a gazdasági helyzetben "nem időszerű kérdés."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.