Százmilliárdot bukott a CIB

A CIB csoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva – közölte a bank az MTI-vel pénteken.
Az előző, 2013. évben a bankcsoport adózás után 136,74 milliárd forint veszteséget könyvelt el. A tájékoztatás szerint az elszámolási törvény 70,2 milliárd forinttal hatott negatívan a banki eredményre 2014-ben.

Tavaly a bankcsoport nettó kamatbevételei 40,03 milliárd forintra emelkedtek az előző évi 37,5 milliárd forintról. A nettó jutalék- és díjbevételek viszont enyhén csökkentek, a 2013. évi 31,55 milliárd forintról 29,44 milliárd forintra.

A bankcsoport tavaly 11,9 milliárd forint bankadót fizetett be az előző évi 12,01 milliárd forint után. A bank konszolidált mérlegfőösszege tavaly 115,6 milliárd forinttal csökkent, és 2014. december végén 1733,64 milliárd forintot tett ki. A saját tőke tavaly 184,78 milliárd forintot ért el, 2013-ban 172,54 milliárd forint volt.

A bankcsoport tőkemegfelelési mutatója 18,2 százalék volt 2014 végén, 2,7 százalékponttal magasabb a 2013 végi szintnél, és meghaladta a piaci átlagot, valamint jóval magasabb a törvényi minimum 8 százalékos előírásánál. A bankcsoport hitel/betét mutatója 91,3 százalékra csökkent 2014 végére, ami 8,7 százalékpontos javulás az egy évvel korábbi adathoz képest.

A CIB Bank kommunikációs osztálya az MTI kérdéseire válaszolva közölte: ha a 2013. évi banki teljesítményt vesszük alapul, és az elszámolási törvény 70,2 milliárd forintos eredményrontó hatását kiszűrjük, 100 milliárd forintos javulás figyelhető meg a tavalyi és az előző év eredmény számait nézve. A bank szerint a CIB csoport 2014-es eredménye kedvező tendenciákat jelez, és összhangban van a CIB által megvalósítani kívánt ötéves üzleti tervvel. A bank fő tevékenységei fokozatosan fejlődnek, tavaly folytatódott a 2013-ban elindított folyamat, amelynek fő összetevői a tudatos portfólió-tisztítás, a stabil tőkehelyzet és likviditás, valamint az ügyfélbarát banki folyamatok fejlesztése.

A pénzintézet közölte: a CIB Bank tulajdonosa, az olasz Intesa Sanpaolo csoport támogatja a pénzintézetet eredménytermelő képességének hosszú távon is fenntartható visszanyerésében. A stratégia eredményessége több fontos területen is megmutatkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.