Százmilliárdos tavalyi OTP-veszteség

Tavaly százmilliárdos veszteséget szenvedett el az OTP Bank a 2013-as 64 milliárdos plusz után. Az utolsó negyedév viszont felülmúlta az egy évvel korábbi negyedévet és a várakozásokat is.

Az OTP Bankcsoport a tavalyi utolsó negyedévben 10,928 milliárd forint csoportszintű adózott nyereséget ért el, ami felülmúlja az elemzői várakozásokat, és több mint 7,5-szerese az előző év azonos időszaki nyereségnek, 2014 egészében azonban 102,258 milliárd forintos veszteséget szenvedett el az OTP, a 2013-as, 64 milliárdot meghaladó plusz után.

Az OTP tartja ígéretét, és az idén is fizet osztalékot - jelentette be a pénzintézet elnök-vezérigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Csányi Sándor közölte, hogy várhatóan részvényenként 146 forint lesz az osztalék, hasonlóan a tavalyihoz.

Ha nem számítjuk a bankadó, a leírások és különösen az elszámoltatásra képzett tartalékok hatását, az eredmény egész másként nézne ki. A Budapesti Értéktőzsde honlapján péntek hajnalban közzétett, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti jelentésből kiderül, hogy az OTP csoportszintű, eme tételek kivonásával "javított" adózott nyeresége 4 százalékkal 10,23 milliárd forintra csökkent 2014 utolsó negyedévében, az év egészében pedig - csaknem 20 százalékos éves csökkenéssel - 118,014 milliárd forint volt.

2014-ben továbbra is fennmaradt, sőt erősödött az a kettősség, amelyet egyrészről javuló makrogazdasági mutatók és banküzemi tevékenység jellemez Kelet-Közép-Európában, másrészről romló kilátások és teljesítmény Ukrajnában és Oroszországban - emeli ki a bank. A konszolidált számviteli veszteség éves 260 százalékos csökkenését az OTP csoport négy tényezővel magyarázza: egyrészt a magyarországi fogyasztói hitelszerződésekkel kapcsolatos jogszabályi változásokkal, az ukrán működéssel kapcsolatos tételekkel, emellett a pénzügyi szervezeteket terhelő - döntően magyar, kisebbrészt szlovák - banki különadó 30,2 milliárd forintos negatív hatásával, negyedrészt pedig a Banco Popolare Croatia felvásárlásához kapcsolódó tételekkel.

A magyar szabályozói környezet változásával kapcsolatban az OTP Bank felidézi, hogy 2014-ben négy törvény elfogadásával jogi értelemben lezárult a devizahitelekkel és tágabb értelemben a fogyasztói hitelekkel kapcsolatban évek óta meglévő bizonytalanság. Bár ezek a törvények "szektorszinten jelentős terhet róttak a bankokra az elszámoltatás keretein belül, illetve negatívan érintik jövőbeli bevételeiket", a rendszerből kikerült egy olyan kockázati tényező, ami az elmúlt években folyamatos feszültséget keltett és hátráltatta a bankrendszer kiszámíthatóbb, egészségesebb működését - vélekedik az OTP.
A csoportszintű korrigált adózott nyereség tavalyi, 19 százalékos csökkenése elsősorban a 7 százalékkal, 414,5 milliárd forintra mérséklődő működési eredménnyel magyarázható, míg a kockázati költségek egy százalékkal haladták meg az előző évit. A 10,2 milliárd forintos negyedik negyedévi korrigált eredmény előző negyedévhez képest 69 százalékos visszaesése elsősorban a kockázati költségek megugrásának, valamint a működési eredmény 18 százalékos visszaesésének a következménye.

A 826,1 milliárd forintos csoportszintű bevétel egyedi tételek nélkül 4 százalékos mérséklődést jelent. Ezen belül a nettó kamateredmény 3 százalékkal 636,172 milliárd forintra csökkent: némileg mérséklődött a magyar, jelentősen visszaesett az orosz és ukrán, ugyanakkor bővült a bolgár, illetve az összes kisebb leánybanki nettó kamateredmény. Az orosz és ukrán nettó kamateredmény csökkenése jelentős mértékben az árfolyamhatással magyarázható, rubelben az orosz kamateredmény egy százalékkal csökkent, hrivnyában az ukrán kamateredmény 16 százalékkal nőtt.

Az OTP csoport nettó díj- és jutalékbevétele 2 százalékkal javult 2014-ben, így csaknem 170 milliárd forintot tett ki.
Az egyéb nettó nem kamatjellegű bevételek kevesebb mint felükre, 20,3 milliárd forintra csökkentek éves szinten. A jelentés szerint főként a negyedik negyedévben volt jelentős az egyéb bevételek visszaesése, abszolút összegben 13,6 milliárd forint.
A magyarországi tevékenységet összefogó OTP Core egyéb bevételeinek csökkenése ebből mintegy 3,7 milliárd forintot tett ki, ami mögött többek között a magyarországi devizajelzáloghitelekhez kapcsolódó jogszabályi változások kapcsán elszámolt átértékelési eredmény áll - derül ki a jelentésből.

Az éves konszolidált korrigált eredményben jelentősen átrendeződtek az egyedi teljesítmények: egyrészt a számottevő ukrán és orosz veszteség miatt a külföldi leánybankok eredményhozzájárulása összességében negatív volt (2013: 25 milliárd forint, 2014: mínusz 20,8 milliárd forint). Az OTP Core korrigált adózott eredménye 137 milliárd forint volt. A 20 százalékos éves javulás elsősorban a kockázati költségek mérséklődésével magyarázható.

A külföldi csoporttagok közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott a bolgár DSK Bank, melynek 39 milliárd forintot meghaladó eredménye 2013-hoz képest 30 százalékos javulást tükröz. Kedvező fejlemény, hogy valamennyi kisebb leánybank pozitív eredményt ért el, összesen 1,3 milliárd forintot, szemben a bázisidőszak 13,1 milliárd forintos veszteségével. Ugyanakkor az orosz leánybank megvásárlása óta először lett veszteséges (-14,5 milliárd forint), míg az ukrán leánybank a krími, illetve donyecki és luganszki korrekciós tételek nélkül 43 milliárd forintos veszteséget szenvedett el. Azzal együtt a teljes veszteség közel 77 milliárd forint volt.

A bankcsoport mérlegfőösszege 6 százalékkal, 10 ezer 971,1 milliárd forintra emelkedett 2014-ben. 2014 kedvező fejleményének nevezi a bank, hogy a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya éves szinten 0,4 százalékponttal 19,3 százalékra csökkent, ami mögött leírások és értékesítések állnak. Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír záróára csütörtökön 4179 forint volt, 21 forinttal alacsonyabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP részvények legmagasabb árfolyama 4970, a legalacsonyabb 3390 forint volt.

A jelentés kedvező fogadtatásra talált a befektetők körében: a tőzsdén reggel óta "tépik" a bankpapírt, az most 2,61 százalékos erősödéssel 4288 forinton áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.