Százmilliárd fölé hízott az OTP-profit

Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt – közölte a bank a BÉT honlapján.

A társaság, gyorsjelentése szerint, a negyedik negyedévet 26,15 milliárd forint adózott nyereséggel zárta, ami alacsonyabb a harmadik negyedévi 42,54 milliárd forintos profitnál, de lényegesen jobb az előző év hasonló időszaki 25,84 milliárd forintos veszteségnél. A Portfolio.hu által megkérdezett elemzők átlagosan 30,00 milliárd forintos negyedik negyedéves eredményt vártak.    

Az OTP gyorsjelentésében megállapítja: a jelentős éves eredménynövekedés mögött elsősorban az áll, hogy 2012-ben nem került sor goodwill-leírásra, illetve a deviza-jelzáloghitelek végtörlesztésének negatív eredményhatása már kevésbé érvényesült, miközben a bankadó nagysága gyakorlatilag változatlan volt.    

Csoportszinten az adózás előtti eredmény 13 százalékkal 192,19 milliárd forintra csökkent. A működési eredmény 3 százalékkal 449,66 milliárd forintra nőtt, miközben a kockázati költségek 8 százalékkal 253,69 milliárd forintra emelkedtek.    

A bancsoport egyszeri, korrekciós tételek nélkül számított konszolidált adózás utáni eredménye ugyanakkor 2012 egészében 7 százalékkal 149,95 milliárd forintra csökkent a magyar csoporttagok 19 százalékos eredménycsökkenése mellett.    

Ezen belül, a magyar alap banki tevékenység egyszeri tételek nélkül számított eredménye 17 százalékkal 94,59 milliárd forintra csökkent. Az orosz nyereség ugyanakkor – döntően a javuló működési eredmény hatására – 15 százalékkal 47,16 milliárd forintra, míg a bolgár profit – elsősorban a kockázati költségek mérséklődése miatt – 90 százalékkal 24,21 milliárd forintra nőtt. A külföldi csoporttagok profit-hozzájárulása így 41 százalékra nőtt 2012-ben az előző évi 32 százalékról.    

A csoport magyarországi alaptevékenységének alacsonyabb nyeresége elsősorban a működési eredmény jelentős csökkenésével magyarázható. A kockázati költségek 5 milliárd forinttal csökkentek ugyan, de a bevételek 6 százalékkal estek. Utóbbihoz markánsan járult hozzá a nettó kamateredmények 11 százalékos visszaesése, amely a kamatmarzsok mérséklődésével és a devizahitelek végtörlesztése révén kieső bevételekkel magyarázható. A nettó díj- és jutalékbevételek ugyanakkor 1 százalékkal emelkedtek. A magyarországi működési költségek 1 százalékkal csökkentek.   

 Az OTP nemteljesítő hiteleinek magyarországi aránya a 2011. év végi 13,6 százalékról 16,1 százalékra nőtt 2012-ben, de a negyedik negyedévben már nem változott ez a mutató. Az OTP magyarországi bruttó (árfolyamszűrt) hitelállománya 7 százalékkal csökkent 2012-ben. A jelzáloghitelek bruttó állománya 9 százalékkal csökkent, a fogyasztási hiteleké stagnált, a mikro- és kisvállalkozói hitelek állománya pedig 8 százalékkal nőtt.

A közép- és nagyvállalati hitelek állománya 6 százalékkal, az önkormányzati hiteleké 13 százalékkal csökkent.     Csoportszinten az OTP legszűkebb, Core Tier 1 tőkemegfelelési mutatója tovább javult a negyedik negyedévben: 14,7 százalékra nőtt a harmadik negyedév végi 13,9 százalékról, illetve a 2011 végi 12,0 százalékról.    

A bankcsoport nemteljesítő hiteleinek aránya 19,1 százalék volt 2012 végén a szeptember végi 19,0 százalékot és a 2011 végi 16,6 százalékot követően. Jelentős mértékben, éves szinten 3,3 százalékponttal 80 százalékra javult a problémás hitelek fedezettsége. Az OTP Csoport mérlegfőösszege 10 113,47 milliárd forint volt 2012 végén, alig 1 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.