Százezer autóroncsból negyvenezer illegálisan múlik ki

Felerősödött az illegális abroncs és akku import: az állam kára több milliárd forint.

A forgalomból kivont évi százezer magyar rendszámú autóból negyvenezer illegális bontóban végzi. A 260 bejegyzett átvevő és hasznosító telep mellett ezernél több illegális autóbontó és több száz ilyen hulladékkezelő jut. Az illegális alkatrész-forgalmazáson keresztül 5-8 milliárd forintos kárt okoz a magyar államnak.

Az EU szabad határforgalma és a gazdasági válság rendkívül felerősítette az illegális gumiabroncs és akkumulátor kereskedelmet: a hazai forgalom 12-14 százaléka, mintegy ötezer tonna gumiabroncs, illetve 1800 tonna akkumulátor kereskedelme ellenőrizetlen a szürke gazdaságban, ami négymilliárd forint áfa, termékdíj és egyéb adó kiesését jelenti. Az akkumulátor hulladékok kivonása a fordított áfa hatálya alól egymilliárd forintnyi költségvetési bevételtől fosztja meg az államháztartást.

A hazai gépjármű iparág képviselői úgy döntöttek nem nézik tovább tétlenül a feketegazdaság térhódítását a szakmán belül. A gazdasági válság mélypontra sodorta a hazai értékesítést és szerviz szolgáltatást, ugyanakkor egyre terjed az illegális kereskedelem az alkatrészek, gumiabroncsok és akkumulátorok területén is. A jelenleg hatályos jogszabályok nem szolgálják a feketegazdaság visszaszorítását, miközben a jogkövető cégeknek szinte betarthatatlanok, és nem nyújtanak érdemi támaszt az ellenőrző hatóságoknak sem.

Az Autós Nagykoalíció most megalakult Hulladékkezelési Tagozatának kiemelt célja, hogy az Európai Unióban, először Magyarországon valósuljon meg a gépjármű importőrök, akkumulátor- és gumigyártók, hulladékhasznosítók és koordinálók kiterjesztett érdekszövetsége, amely egyben a gazdasági és környezetvédelmi célok megvalósulását szolgálja. Egyszerűsítse és egységesítse az adminisztrációs - adatszolgáltatási kötelezettségeket, olyan „egyablakos” rendszer kialakításával, amely lehetővé teszi, hogy a gyártók, forgalmazók egységes felületen keresztül teljesíthessék hulladék-hasznosítási kötelezettségeiket és termékdíjas-, valamint roncsautóra vonatkozó adatszolgáltatásaikat a hatóságok felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.