Százával szűnnek meg az állások a dohánykereskedelemben

A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) szerint a 400 embert foglalkoztató központi trafikellátó létrehozásával egyidejűleg 1000-1200 ember munkája szűnik meg. A dolgozók aggódnak a jövőjük miatt - írja pénteki közleményében a szakszervezet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön közleményben ismertette: 2015. november elsejétől a koncesszióra jogosult BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt. konzorciuma végzi az egész ország területén a dohánykiskereskedelem-ellátási tevékenységet. A központi trafikellátó minden hazai dohánytermék-nagykereskedővel köteles lesz szerződést kötni. A nemzeti dohányboltok tulajdonosai a cash&carry (fizess, és vidd) raktárakból a havi rendeléstől függetlenül, soron kívül is megvehetik a szükséges dohánytermékeket. A központi dohányellátó az állami bevétel mellett országosan közel 400 új munkahelyet is teremt - jegyezték meg.

A DDDSZ pénteken közölte: megdöbbenve értesült a változásról, és megjegyezték, hogy a dohányforgalmazók nagykereskedelmi egységeit a törvény értelmében novembertől meg kell szüntetni, amivel több száz ember fog az utcára kerülni.

"Számításaink szerint a jelenlegi rendszer 1000-1200 olyan értékesítési és logisztikai területen dolgozó, és annak támogatásában közreműködő munkavállalót foglalkoztat, akiknek a munkája és családjának megélhetése veszélyben van. Ebből az ellátó mindösszesen körülbelül 400 embert fog továbbfoglalkoztatni, és ezzel egyidejűleg minimum 600 embert fog utcára tenni. Így a mérleg sajnos erősen negatív" - mondta a közlemény szerint Csizmadia Lajos, a DDDSZ szóvivője.

A koncessziós pályáztatásból kimaradt nagyvállalatok - az Imperial Tobacco Magyarország Kft., a JTI Hungary Zrt. és a Philip Morris Magyarország Kft. - szerdán közös közleményben átláthatatlan és diszkriminatív eljárásnak nevezték a trafikellátók kiválasztását, egyben leszögezték, hogy a dohánytermékek nagykereskedelmének államosítása szükségtelen beavatkozás a jelenleg működő piaci környezetbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.