Száz somogyi polgármester petíciója

Száz somogyi polgármester tiltakozó levelét adta át Gelencsér Attila (Fidesz), a  Somogy Megyei Közgyűlés elnöke Bajnai Gordon gazdasági miniszternek  szerdán Budapesten; a települések vezetői azt kifogásolják, hogy  oktatási-nevelési intézményeik kimaradtak egy régiós fejlesztési  támogatásból.

Mintegy száz Somogy megyei település iskolája, óvodája és bölcsődéje maradt ki Somogyban egy, a dél-dunántúli régióban lévő  közoktatási intézményeknek adott támogatásból - közölte  sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila.

Elmondta: megbeszélést folytatott Bajnai Gordon nemzeti  fejlesztési és gazdasági miniszterrel, és átadta a tárcavezetőnek az  érintett Somogy megyei települések polgármestereinek tiltakozó  levelét.

Beszámolt arról, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési  Tanács 9 milliárd forintot ítélt oda tizenegy somogyi közoktatási  intézménynek. Mivel a támogatásra csak integrált intézmények  pályázhattak, csupán mintegy negyven iskolának, óvodának és  bölcsödének jut a felújítási pénzből.

A kimaradt intézmények 2014-ig szinte semmilyen európai uniós  fejlesztési forrást nem kaphatnak majd - tette hozzá Gelencsér Attila.

A megyei közgyűlési elnök elmondta: Somogy megyében - a megyeszékhelyen kívül - mintegy 18 ezer gyermek tanul alapfokú oktatási intézményekben. A kiosztott források hozzávetőlegesen 7340 gyermek tanulásának körülményeit javítják. - Ez azt jelenti, hogy 11 ezer tanulónak, vagyis a somogyi iskolások hatvan százalékának a következő hat évben esélye sem lesz felújított, korszerűsített intézménybe járni - közölte Gelencsér Attila. Az így kilátástalan helyzetbe kerülő iskoláknak mintegy 12 milliárd forintra lenne szükségük.

Csikós Nagy Márton somogysárdi és Ádám László hetesi polgármester egyaránt úgy látja: Somogy megye aprófalvas településein komoly gondot jelent az integráció. Ha nincs iskola, a jelenleginél is kevesebben fognak falun élni, így a falvak elsorvadhatnak, elnéptelenedhetnek, mondták.

Gelencsér Attila szerint megoldás lehet például, ha a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Programban 12 milliárd forintot a pályázati támogatásból kimaradt iskolák, óvodák, bölcsődék részére más, alacsonyabb intenzitással működő ablakokból átcsoportosítanak. Mint mondta, egyedül a Dél-Dunántúlon kötötte a regionális tanács integrációs feltételhez az oktatás fejlesztését, pedig az eredeti cél az volt, hogy minél több iskola, óvoda és bölcsőde részesülhessen az uniós pénzekből.

A koncentrált pénzelosztás nem csak a forrásokat, hanem a gyerekeket is "elszipkázza" a most nem nyertes iskoláktól; ezzel nem a kisiskolák megtartása, hanem azok gyors elsorvadása következik be - tették hozzá a tiltakozók.

Gyenesei István önkormányzati miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a somogyi kisiskolák az elmúlt esztendőben jelentős támogatást kaptak, 4,8 milliárd forintra pályázhattak, és ugyanekkora összegre idén is pályázhatnak.
    Gyenesei István szerint mesterségesen összekeverik az uniós támogatásokat és a kormány erre a célra létrehozott alapját. Hozzátette: a kabinet azért hozta létre ezt a 4,8 milliárd forintos külön alapot, hogy akik nem tudnak pályázni az uniós forrásokra, azoknak legyen lehetőségük a hazai források elnyerésére. De "aki nem kér, annak nem tudnak támogatást adni" - jegyezte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.