Száz Flirt után a MÁV

Befutott a MÁV-Start Zrt. századik Flirt típusú motorvonata. A szerelvénnyel előreláthatólag augusztusban találkozhatnak az utasok.

A nemzeti vasút közleménye szerint a svájci Stadler Bussnang AG-vel kötött szerződés alapján várt 42 elővárosi villamos motorvonat utolsó egységei legkésőbb idén szeptember 30-ig készen állnak majd az utasforgalom kiszolgálására. A pénteken átvett századik egységet még kettő követi a következő hetekben. Így a MÁV-Start Flirt-flottája 102 egységből áll majd.

Az akadálymentesített járművek 211 ülőhellyel rendelkeznek, végsebességük óránként 160 kilométer. Budapest elővárosában a járatok csaknem kétharmadát Flirtök adhatják majd. Így évente harmincnégymillió utazást, az éves utazások negyedét ezekkel a szerelvényekkel szolgálhat ki a MÁV-Start.

A meglévő Flirt flotta népszerű az utasok körében. A MÁV-nál azt írják: ahol ezek a járművek közlekednek, ott 6-12 százalékkal emelkedett az utasszám. A motorvonatok a jövőben a Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Szob, Budapest-Veresegyház-Vác, Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalak mellett – a villamosítás elkészültét követően – a Budapest-Esztergom vonalon is feltűnnek majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.