Szatmáry Kristóf elbukott, de Nagy Elek sem lett elnök a BKIK-választásokon

Kiss Zoltán, a szolgáltatói tagozat eddigi vezetője lett a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke, aki a ma reggel még elnöki aspiránsnak hitt Nagy Elek jelöltje volt. Szatmáry Kristóf és ellenfele, Nagy Elek sem lett elnök a mai küldöttgyűlés első szavazása után. 

Az első szavazási forduló után nem volt megválasztott elnöke a kamarának. Szatmáry Kristóf kisebbségbe került, de Nagy Elek sem lehetett elnök, mert nincs budapesti, de még magyar állandó lakcíme sem. Így pedig nem lehet a BKIK elnöke. Rövid tanácskozás után újra szavaztak és a Nagy Elek által jelölt Kiss Zoltánt, a szolgáltatói tagozat vezetőjét választották meg, túlnyomó többséggel. Köszönhetően annak, hogy Szatmáry Kristóf a második fordulóban már el sem indult, vélhetően azért, mert tisztában volt a kialakult erőviszonyokkal. 

Lapunk több forrásból is úgy értesült a délelőtt folyamán, hogy a a BKIK-t majd egy évtizede vezető Szatmáry Kristóf még az elnökjelöltek listájára sem került fel. Volt olyan forrásunk, aki ezt cáfolta, de többen voltak, akik határozottan állították.A két alelnök Koji László és Rév András lett. Koji László eddig is alelnök volt. Rév András a kereskedelmi tagozat tagja volt eddig, mindkettőjükről úgy tudjuk, hogy Nagy Elek bizalmi emberei. 

Az, hogy a kolozsvári lakcímmel rendelkező Nagy Eleknek nem volt budapesti címe, miközben jelöltette magát, sajátos fordulat. Az meglehetősen banális, hogy az üzletember és támogatói sem olvasták el, mit mond a kamara alapszabálya erről a kérdésről, vagy ha ismerték az előírást, nem kapcsoltak, hogy ez ügyben tennivalójuk lenne. Kérdéses tehát, hogy a vállalkozó akart-e elnök lenni egyáltalán?  

Szatmáry gratulál

Szatmáry Kristóf a mai napon rendezett tisztújítás kapcsán elmondta, hogy gratulál az új elnöknek. "A döntéssel a BKIK egysége megőrizhető, hiszen Dr. Kiss Zoltán már eddig is általános alelnöke volt a kamarának. Személyének és tapasztalatainak köszönhetően folytatódhat majd az elmúlt közel egy évtizedben megkezdett szakmai munka.”

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.