Szárnyal az Ifo-index, nő a gazdaság

A CESifo intézet által menedzselt német üzleti hangulatindex értéke a júliusi 106,2 pontról augusztusba 107,5 pontra nőtt, jócskán meghaladva a 107 pontról szóló elemzői konszenzust.

Ez azt jelenti, hogy a havi rendszerességgel megkérdezett hétezer német vállalatvezető többségében úgy ítéli meg, hogy folyamatosan erősödik Európa legnagyobb gazdasága, a magyar export húsz százalékát felvevő német piac. A százas érték a 2005. januári kiinduló állapotnak felel meg.

A jelen helyzetet, illetve a távolabbi kilátásokat számszerűsítő részindex egyaránt javult, a mai állapotot 112 pontos, a jövőbenit 103,3 pontos index jellemzi, azaz a jövőkép még annyira nem rózsás, mint amilyen lehetne, a trend azonban így is erősödő bizalmat tükröz. Mindez a második negyedéves, az év első három hónapjának teljesítményét 0,7 százalékkal felülmúló német növekedési adat láttán nem is csoda.

A tavalyi második negyedévhez képest 0,9 százalékos volt a gyorsulás. Az euróövezet is kikerült a másfél évig elhúzódó recesszióból, miután a második negyedévben 0,3 százalékos növekedést tudott felmutatni. 2013 egészében azonban még a lassulás jellemzi a valutaközösséget, a GDP 0,6 százalékos visszaesésével számolnak az Európai Központi Bank (EKB) szakemberei.

A sorból kilóg Németország, amely a Bundesbank előrejelzése szerint az idén 0,3 százalékkal bővíti GDP-jét, hogy aztán jövőre nagyobb sebességre kapcsolva elérje a másfél százalékot. A németek magukkal húzzák a napos oldalra az eurózónát is, amely az EKB prognózisa alapján 1,1 százalékos ütemben növekedhet 2014-ben. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.