Szanyi: háromszázmilliárdot síboltak el ’haveri alapon’

Az „Orbán-Simicska-Nyerges triumvirátus” a gazdaság minden területén „tetten érhető”, és saját ügyei érdekében jogszabály-módosításokat is igénybe vesz – állítja az MSZP.

A panelpénzek elosztását és az állami földek megszerzését kifogásolta egyebek mellett Szanyi Tibor, az ellenzéki párt elnökségi tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a panelfelújításokban részt vevő 27 vállalkozás ugyanahhoz az érdekkörhöz, az Épkar Zrt.-hez tartozik, több száz cég pedig munka nélkül maradt a kötelezően előírt minősítési követelmény miatt.

Az állami földek kapcsán Szanyi Tibor egy „új hűbéri rendszer” kialakításáról beszélt, amely szerint a kormányfőhöz közel álló emberek juthatnak ilyen területekhez és azokkal együtt uniós támogatásokhoz. Mint fogalmazott, nincs olyan üzletág ma Magyarországon, amely „megúszta volna a triumvirátus látogatását”: ha valami megy, ott alkut kínálnak, s ha nem egyeznek bele, akkor „hatósági vegzálás” lesz a következmény.

Az MSZP-s képviselő szerint a „demokratikus váltás” után számonkérés jön a „védett helyeken landolt pénzek” ügyében. Hozzáfűzte: nem izgul, hogy az Európába vagy azon kívülre vitt pénzek végleg eltűnnek, mert „minden diktátor egy darabig tudja ezt csinálni, aztán amikor megbukik a diktatúrája, akkor a nemzetközi közösség ezeket részben vagy egészben visszaszolgáltatja.

Szanyi Tibor arról is szólt, hogy becsléseik szerint az az összeg, amelyet a fent említett gazdasági társaságok „teljesítmény nélkül, haveri szinten elsíbolnak”, eléri a háromszázmilliárdos nagyságrendet, ami a magyar GDP egy százaléka.

A szocialista politikus kitért arra is, hogy elvesztették bizalmukat a hazai hatóságokban, ezért gyakrabban fordulnak majd az Európai Unió szerveihez.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője arról beszélt: a „Fidesz Zrt.” más területeken is jelen van, a politikus egyebek mellett a reklám- és marketingtevékenységet, valamint a Közgép Zrt.-hez kapcsolódó fejlesztéseket, építéseket bírálta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.