Számvevők ragaszkodnak a pluszmillióikhoz

Miközben az adóhivatali dolgozók a központilag elvont prémiumukért harcolnak, az Állami Számvevőszék alkalmazottai körömszakadtáig ragaszkodnak papír szerint őket megillető 13. sőt 14. havi fizetésükhöz - tudta meg az Index. Kovács Árpád elnök cáfol.

A közszférában dolgozóknak nem jár jövő évtől a 13. havi fizetés, az Állami Számvevőszékre azonban más szabályozás vonatkozik, melynek értelmében az ott dolgozó mintegy hatszáz embernek a normál bérük felett még két havi bér dukál. Ezt kétharmados törvény írja elő. Az Index érdeklődésére az ÁSZ-nál elmondták, hogy ami jár az jár, arról pedig nem tudnak lemondani, amit nem kaptak meg. Most nyolcszázmillió forintról van szó, melyből kétszázmilliót tesznek ki a különféle járulékok.

Csakhogy a költségvetésben nincs megpántlikázva ez az összeg, úgyhogy az ÁSZ-nál azt kérik, hogy a költségvetés általános tartalékából utalják át nekik a nyolcszázmilliót, hogy kifizethessék a plusz illetmény első felét. A Pénzügyminisztérium tárgyalna a juttatásról, mivel - válság és tömeges elbocsátások idején - visszatetszést kelt nem csak a közszférában, de a társadalom egészében a pozitív diszkrimináció.

A PM kérte az ÁSZ-t, tanúsítson önmérsékletet, ám - a hírportál ismeretei szerint - erre egyelőre nem mutatnak fogadókészséget. A kétharmados törvény olyan irányú módosítása, amivel elvonnák a pluszpénzt, nem valószínű a jelen helyzetben. Kevés  ugyanis az esély arra, hogy a kormány gazdaságpolitikai döntéseit sokszor és sok fórumon bíráló ÁSZ-t magára haragítsa a Fidesz.  

A 13. havi fizetés még a bíráknak jár, az ügyészeknek már nem, előbbi kétharmados, utóbbi feles törvény szabályozta. Az ÁSZ-nál dolgozó mintegy hatszáz embernek a havi bruttó bére fejenként átlagosan négy- és ötszázezer forint között mozog.

Az állami számvevők nem ragaszkodnak "foggal-körömmel" többletbérükhöz - reagált Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke csütörtökön az Index hírportál értesülésére, miszerint a szervezet dolgozói nem hajlandók lemondani kéthavi pluszjuttatásukról.

Kovács méltatlannak tartja az ilyen beállítást mert "már így is, önkéntesen többet vállalnak, mint ami elvárható".

Természetesnek gondolták a szolidaritásvállalást, de ezt az ÁSZ-törvény előírásai szerint kézbe kapott illetmények jótékony célokra történő, önkéntes felajánlásával tartják megoldhatónak - fűzte hozzá a számvevőszék vezetője.

Kifejtette: a probléma azért most merült fel, mert a törvény szerint az első részlet kifizetése július 31-ig esedékes. A számvevőszék írásban jelezte a problémát az Országgyűlésnek és a kormánynak, ebben a levélben utaltak arra, hogy a közalkalmazotti körre vonatkozó csökkentést "természetesen" tartják, s legfeljebb egyhavi összeget tudnak más források felhasználásával, ideiglenesen kigazdálkodni.

Magyarán a többletpénz feléről hajlandóak lemondani - átmenetileg.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.