Számítsa ki, mennyivel marad több pénze jövőre!

Mintegy 20 ezer forinttal nőhet jövőre a havi nettó jövedelme egy 240 ezer forintos havi bruttó jövedelemmel rendelkezőnek - mutatta be Oszkó Péter pénzügyminiszter a tárca honlapján elérhető Jövedelemkalkulátor számításait.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az adócentralizáció összességében csökken, jövőre várhatóan 40 százalék alá mérséklődik, az szja változások csak a kiugróan magas jövedelemmel rendelkezőknek nem jelentenek megtakarítást. Hangsúlyozta: az élőmunka adóterhelésének ilyen mértékű csökkentésére 20 éve nem volt példa.

Elmondta azt is, hogy a cafeteria rendszerbe tartozó elemek megadóztatásából mintegy 50-60 milliárd forint bevétellel számolnak, az szja átalakítása azonban 250-260 milliárd forintos adóbevétel kiesést jelent 2010-ben az ideihez képest. Felhívta a figyelmet arra, hogy az adórendszer átalakításánál a kormány mozgástere szűk, hiszen a gazdasági visszaesés miatt amúgy is csökkennek az adóbevételek.Megerősítette: a kormány célja, hogy a munkával megtermelt jövedelemből minél több maradjon a lakosságnál, és a foglalkoztatás költsége is csökkenjen. Sikeresnek nevezte a munkahelyek megtartására tett kormányzati erőfeszítéseket, mert mint mondta: a munkahelyek számának csökkenése lassabb Magyarországon, mint a régió más országaiban.

A jödelemkalkulátor bemutatásánál a havi 200 ezer forintos  bruttó keresetre 15 000 forintos nettó növekedés, az 500 ezer forintosra 13 800 forint megtakarítás jött ki, míg 2 millió forintnál jelképes összeggel, 620 forinttal nőtt az adóterhelés.

Az offshore cégeknél keletkező jövedelmek megadóztatását firtató  kérdésre a pénzügyminiszter azt mondta: ebből bevételre nem számítanak, hiszen nem éri meg 30 százalékos forrásadót fizetni a 19  százalékos magyar társasági adó helyett. Ugyanakkor a társasági adóalap növekedni fog, a vállalkozások összességében mégsem fizetnek több adót a megszűnő különadó miatt, aminek 70-80 százalékát fedezi az emelkedő adó.

A tárca honlapján elérhető kalkulátor csupán a jelenlegi havi bruttó jövedelem megadását kéri, és máris kiszámolja, ki mennyivel vihet haza többet, vagy kevesebbet jövőre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.