Számítás még nincs az M0-s fizetőssé tételéről

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a megyei útdíj-matricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom.
Kovács a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre elmondta, hogy az útdíjrendszer átalakítását az uniós és a hazai forrásokból épült útrendszerek egymáshoz való viszonyának rendezése kívánja meg.

Jelezte: a tervezet szerint a megyei matricák lehetővé teszik, hogy akiknek korábban éves matricát kellett fizetniük, ahhoz, hogy egyik megyéből a másikba menjenek vagy megyén belül közlekedjenek a felsőrendű utakon, azok olcsóbban tehessék meg a jövőben ugyanezt. Ez vonatkozik majd azokra is, akik az elkerülő gyűrűt választják - tette hozzá. (A megyei éves matrica 5000 forintba kerül majd.)

A kormányszóvivő szerint mindez összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket. Kiemelte: a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik.

Kitért arra is: egyelőre munkatervezet van az útdíjfizetés kiterjesztéséről, a várható bevételekkel összefüggésben pedig még tart a kalkuláció.

Kovács Zoltánt kérdezték a kormányzat népszerűségének csökkenéséről is, amelyet a Medián HVG számára készített, szerdán megjelent elemzése mutatott. Mint mondta, úgy látja, hogy a kampányüzemmódról a kormányzati üzemmódra átállás nem megy könnyen, s nem a kormányzatnak, hanem elsősorban az ellenzéknek. "Általában is amikor a kormányzati munka elkezdődik, akkor vannak természetes tendenciák, figyeljük ezeket" - fogalmazott, hozzátéve: a kormányzat alapvető feladatának ugyanakkor azon célkitűzések, összefüggések következetes képviseletét tartja, mint például a korábban bejelentett otthonteremtési program vagy gyermekétkeztetés.

Bízik benne, hogy az ellenzék, illetve a kormányzat lépései ellen hangolók rá fognak jönni ezek értelmére - jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.