Szállodák: az áfa csökken, az árak maradnak

Lélegzetvételhez juttatja a szállodákat az, hogy júliustól nem 20, illetve 25 százalékos, hanem kedvezményes, 18 százalékos lesz a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adó.

Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség főtitkára szerint a kulcs jelenlegi 20-ról 18-ra történő levitele nem oldja meg az összes problémájukat, de csökkenti a szomszédos országokkal szembeni versenyhátrányt. Azt pedig, hogy a kormány az eredeti terveivel ellentétben nem növeli 5 százalékponttal, hanem kettővel csökkenti a szálláshely áfát, a szövetség kitartó lobbizásának is tulajdonítja. Egy ilyen mértékű emelés ugyanis a romló gazdasági környezetben tovább nehezítette volna az iparág helyzetét.

A főtitkár elmondta, a környező országokkal összevetve még a 18 százalék is magas, például Csehországban és Ausztriába a kereskedelmi szálláshelyeket 9-10 százalékos, míg az európai uniós 27-ek nagy részében 10-12 százalékos áfa terheli.

Az áfa-csökkenés miatt a szállodák nem mérséklik az árakat. Egyrészt a 2 százalékpontos csökkentés nagyon csekély, másrészt a budapesti árak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak. Kovács István egy negyven európai várost összehasonlító elemzést idézve arról beszélt: a magyar főváros az utolsó ötben van a listán.

Hozzátette azt is, négy éve még Magyarországon is 12 százalékos volt az áfa, amit 2004 januárjától 15 százalékra, 2006 szeptemberétől pedig 20 százalékra emeltek. Mindez nem tett jót a magyar szállodaiparnak.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a szállodák nemcsak szálláshelyeket adnak ki, hanem wellness- és éttermi szolgáltatásokat is nyújtanak. Ám ezek áfája nem csökken, hanem tovább nő júliustól, s ez nem kedvez a szállodaiparnak.

Szalay-Zala Andrea, a Falusi és Agrárturizmus Országos Szövetségének főtitkára szerint őket nem érinti a változás, mivel tagjaik döntő többsége magánszemélyként adja ki a szálláshelyeket.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke közölte, hogy a kormány a kereskedelmi szálláshelyeket terhelő forgalmi adót is a kedvezményes, 18 százalékos kategóriába sorolja július 1-től. A kabinet és a szocialista frakció hétfőn született megállapodása mintegy 10 milliárd forintot hagy a turisztikai ágazatban. A rendelkezés 2137 magyarországi szálláshelyet érint, amelyekben több mint 75 ezer szoba, illetve lakóegység található.

Magyarországon 2008-ban mintegy 19,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták. Ebből megközelítőleg 244 milliárd forintos bruttó árbevétele keletkezett a kereskedelmi szálláshelyeknek, amelyek mintegy 300 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, s az ország teljes GDP-jének csaknem 9 százalékát adják. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.